Pontosan igazad van! Ha belűlről tudod, hogy mire van szükséged akkor azt(t)eszed ... Természetesen ezt mindenre kivetíthetjük, és akkor nagymértékben véddetté válhatunk lelkileg és fizikaiélag egyaránt!
Ha saját érzékelésünk jól működik, akkor elégedettek lehetünk. Vigyázzuk belső és külső egyensúlyunkat.
Néha lehetnek egyensúlyvesztéseint, hogy nyelvünk átveszi az irányítást, vagy valami más, de ha gyakoroljuk magunk felett a saját kontrolunkat akkor ezeken a döccenőkön csak jókat mosolyoghatunk!
Hogy mik vannak?! .
Kösz,hogy kérdezed.Már kezedem unni,de az előbb olvastam,ha jól emlékszem csenkesz egyik hozzászólásában a monoton munkáról alkotott véleményét. Meg fogok próbálkozni ennek a hozzáállásnak az elsajátitásával.
Az embernek olyasmit kell ennie, ami természetes - ami neki természetes. Gyümölcsöt, diót, mogyorót, zöldséget - ezekből egyél annyit, amennyit csak bírsz. Ráadásul az egészben az a legszebb, hogy ezekből nem is tudsz többet enni, mint amennyire szükséged van. Mert minden, ami természetes, kielégülést hoz a szervezetnek, eltölti, eltelíti a testet. Úgy érzed, elteltél vele. Ha pedig valami nem természetes, az soha nem kelti benned ezt a telítettségérzetet. Próbáld csak ki mondjuk a fagyival. Bármennyit is eszel, soha nem érzed, hogy elég. Sőt, minél többet eszel, annál többet kívánsz belőle. Ez nem táplálék. Csak az elméd esett csapdába. Nem a tested szükségleteinek megfelelően eszed, hanem az íze miatt. A nyelved átvette az irányítást.
2010. augusztus 27. 09:01:31: megválaszolva -prot- által,
» #219
Azért azt tegyük hozzá, hogy az ősember, de még a földművelő ember is jobban ki van téve olyanoknak, hogy belemegy a fülébe valami kisebb rovar, vagy ilyesmi. A fülzsír többek között ilyenek ellen is véd.
Amúgy a másik érdekesség, a pubertáskori pattanások. Iskolában szintén nem meglepő módon azok voltak a legpattanásosabbak, akik naponta 5x mosták az arcukat a pattanások miatt meg kozmetikushoz is jártak. Főleg a fiúknál lehetett jobban megfigyelni, mivel a lányoknál azért sokat eltakart az alapozó meg a smink (akkoriban még a metroszexualitás nem volt ennyire divatos).
A hajnál is ugyan ez van. A zsír ott is egy természetes védőréteg lenne, ami védi a hajszálakat a kiszáradástól és a töredezéstől. Minél jobban harcolsz ellene, a szervezet annál több zsírt termel, hogy kompenzálja a külső körülményeket.
Mikor falun voltam huzamosabb ideig, ritkábban tisztálkodtam, általában úsztam egyet a közeli halastóban. Akkor éreztem magam a legtisztábbnak, nem volt izzadtságszag, nem volt zsírtúltengés, mintha helyre állt volna a természetes egyensúly.
Hagy osszam meg veletek tapasztalataimat fülhigénia témában.Tegnap jártam fül-orrgégésznél,mert begyulladt mind a két fülem.A doki azt mondta,hogy óvatosan tisztitsam a fülemet.Havonta egyszer nedves törülközővel óvatosan törölgessem meg,ennyi lenne az egészséges fülhigénia.Emlitettem neki,hogy az ősember se nagyon használhatott fülkotorászó pálcikát.Erre ő azt mondta:nemhogy az ősember,de 30 évvel ezelőttig senki sem használt ilyet.Nemrég láttam -reklámozzák az új higéniaagyrémet fülzsiroldót.Mi az emberi fül-valami berozsdásodott gép,hogy oldani kell benne a természetes védőréteget?A betegségem oka valószinüleg az,hogy belement az agyontisztitott fülembe egy kis sampon vagy szappan.Azt is emlitette a doki,hogy cigányok nem sürün járnak hozzá fülproblémával.Ennyi nekem bőven elég bizonyitéknak. Szóval valami pénzéhes vállalat 30 évvel ezelött gerjesztett egy beteg vágyat és ezzel jól megtömte a zsebét,meg persze a gyógyszercégekét.Amúgymeg a teljes ellátást zsebből kellett állnom,mert aki dolgozik annak nem jár betegbiztositás.Magyarországon dolgozom,de szlovák állampolgár vagyok.Intéződik a biztositásom mindkét országban,de a kurva bürokrácia malmai nagyon lassan őrölnek.Már lassan 2 hónapja intézödik a dolog.Ha most mondjuk elütne egy autó,akkor életem végéig fizethetném a kórházi vendégszeretet részleteit.A lakáskölcsön már nem menő.
Ne mossá fület!!!
2010. augusztus 26. 21:06:07: megválaszolva gida972 által,
» #217 2010. augusztus 26. 14:53:08: megválaszolva Penge által,
» #215
asztma
zöld hályog
Daganatos betegségek
Hányinger enyhítése
Epilepszia, Sclerosis Multiplex, Hátfájás, Görcsök
Antibiotikumos hatásu CBD fertőtlenítők
Arthritis, Herpesz, Cisztás fibrózis, Reumás betegségek
Tüdőtisztító és köptető
Alvás és relaxáció
Tüdőtágulás kezelésének lehetősége
Stressz és migrén enyhítése
Étvágynövelés
Nyálelválasztás csökkentése
AIDS, depresszió, es sok száz más elsődleges orvosi alkalmazás
Valamennyi amerikai vizsgálóbíró vagy szövetségi bíró, aki tanulmányozta a bizonyítékokat, elismerte, hogy a cannabis az egyik legbiztonságosabb ismert gyógyszer. Csupán egyetlen mellékhatása van, amelynek a problémaját eltúlozták: az eufória. A DEA szerint - figyelmen kívül hagyva az orvosok véleményét és a betegek érdekeit ez viszont nem elfogadható, ezért a cannabis továbbra is teljesen illegális.
Naponta az orvosokra bízzuk, hogy eldöntsék, vajon a gyógyító hatású, de potenciálisan veszélyes gyógyszerekkel kapcsolatos kockázat elfogadható-e a beteg számára. Ennek ellenére az orvosoknak nem szabad felírniuk azt a gyógynövényt, amelyet Francis Young szövetségi bíró 1988-ban “az ember által ismert egyik legbiztonságosabb terápiás hatású anyagnak” nevezett.
Az orvosoknak nem feladatuk, hogy harcoljanak az erõszakos bûncselekmények ellen. Ugyanígy a rendõrségnek, az ügyészeknek és a börtönõröknek nem lenne szabad azzal foglalkozniuk, hogy az emberek milyen gyógynövény terápiával kezelik személyes egészségügyi problémáikat.
Szerintem nagyon is jól tetted, hogy ezt így elmondtad nekik, mert így legalább tudatosul bennük, hogy a körülöttük lévő világban mindent lehet és kell is más oldalról vizsgálni, mielőtt döntéseket és következtetéseket vonnánk le.
"Nem haragszom arra sem meg, aki még nem érti. Akkor sem haragszom, ha ezért kemény kritikával illet bárki is.
"
Igaz nem mindenkinek könnyű elsőre ezeket a dolgokat megérteni, de ezt a szemedre-hányni , nem hinném, hogy bárki is tenné. Jobb ha minél előbb jönnek rá, arra, hogy egyedül is tudjanak megoldásokat keresni a problémáikra, vitatkozás nélkül. Ez egy ösvény amire rávezeted őket és ez a jövőnk egy lehetséges záloga, hogy jobb világ alakulhasson ki.
Egy világ, ahol nem a vitatkozás és a verseny visz előbbre, hanem a lehetséges jó megoldások száma, amiket közösen találunk meg és közösen is kivitelezzük.
Nézd, Ric23! Ahányszor oda kerül a sor, hogy leírjam a következőket, annyiszor minden érzelem kering Bennem, s nem tudom eléggé megértőek vagytok-e hozzá! Ezért megint a jól bevált történetemet veszem elő:
Amikor fogunk egy témát, akkor azt szerintem körbe kell járni, azaz mindenkinek el kellene mondani, hogy Ő mit gondol róla. Ezt a többieknek át kellene gondolni, nem elzárkózni előle. Ahányan vagyunk, annyi szemszögből, síkból nézzük az adott témát. Amikor mindenki "elmondta" a magáét és a többiek azt megfontolják és át tudják érezni és meg tudják érteni, hogy mindenki egy-egy magyarázatot ad, akkor egy felsőbb gondolkodást tudunk megütni, szintet ugrunk. Erről a szintről mindenki mindenkinek a síkját (nézőpontját) tudja képviselni. Olyan érzés ez, amihez hasonlót egységesen csak hallucinogénekkel értek el, páran.
Azért, hogy az a fajta látásmód létrejöjjön, amit a sámánok is csináltak, sokat kell gondolkodni, agyalni, érzelmeket cserélni. Nem kell szereket bevenni mindenkinek! Ezeket vannak, akik nagy-nagy titokként kezelik, s nem engednek gondolkodni, aminek következtében inkább "agymosást" csinálnak. Biorobottá alakítanak, s a "gondoskodó állam(, inkább hatalom)" eszközévé teszik. Emberből zombit csinálnak.
Más magyarázattal az előbbiek: Mindent meg lehet magyarázni, többféle módon. Ha meg tudunk magyarázni egy dolgot többféle módon, akkor elérjük azt, hogy megértjük egymást.
Megint máshogy: "Hallgattassék meg a másik fél is!"
Ismét máshogy előadva a mondanivalómat, a következő történetet osztom meg Veletek:
Délután 5 óra felé járt az idő, s fáradtan léptem be az ajtón. Gyermekeim nagy veszekedést folytattak, ami Nekem is furcsa volt, mert nem szoktak így acsarkodni egymással. Pici lányom (szidva a nagyot) rohan elém, elégtételért. Alig kezdi el, érkezik a nagyobbik, hasonló stílusban. Hirtelen elkapott az indulat, aztán mondtam:
- Lányok! Lányok! Csendet!
Meg is lepődtek, mert keményre sikerült a felszólítás.
Leültettem az asztal egyik végére a picit, másikra a nagyot. Karácsonyi időszak lévén, egy gyertya múlatta az időt az asztal közepén. Mellé tettem egy gyufásdobozt. Lányok csodálkozó, nagyra nyílt szemmel, kíváncsian, méregtől kissé vérágasan követték minden mozdulatomat. Leültem, s megkérdeztem a picinyemet:
- Merre van a gyertyától a gyufa?
- Balra.
Megkérdeztem nagyomat:
- Neked merre van a gyertyától a gyufa?
- Jobbra.
- Én meg azt mondom, felém! Na, lányok akkor kinek van igaza?
Hümmögés, nyelés, csend. Válasz nincs.
- Na, látjátok?! Egyszerű dolgot nem tudtok eldönteni, akkor Én hogy tegyek igazságot köztetek? Ha egyikőtöket hallgatom, Neki van igaza, ha másikotokat, Neki. Hogy jöjjek Én ahhoz, hogy pártatlanul ítéljek?
Persze válasz nem volt, de azóta vita is igen alábbhagyott.
Telt, úgy két hét is el, mikor rájöttem, mit tettem, s ezzel együtt arra is, hogy ha sok síkból nézek egy dolgot, annyi igazság van. Aztán rá kellett jöjjek, hogy nincsenek igenek, meg nemek, csak is-is-ek. Ebben is, abban is van igazság, hamisság. Innentől úgy gondolom, szintet is léphet az ember, mert meg tudja vizsgálni sok-sok oldalról az adott problémát.
No, biztos sok(k) voltam, de úgy éreztem, le kell írnom. Remélem "átmegy", amit szeretnék közölni. Nem haragszom arra sem meg, aki még nem érti. Akkor sem haragszom, ha ezért kemény kritikával illet bárki is.
2010. augusztus 20. 21:51:11: megválaszolva zizmancs által,
» #211
pedíg azt hittem tetszeni fog. vannak benne olyan tapasztalások mint a te réteden kaszálás közben amikor a láttad a rét "szellemét". növények lelke, univerzum vibrálása és több dimenzió érzékelése, halucinogének segítségével. ez egy olyan vallás amiben részben tudok hinni is mert tapasztaltam dolgokat. bár még további kutatásokat igényel
2010. augusztus 20. 18:14:51: megválaszolva gida972 által,
» #210
Asztalos ismerősöm keményen elhízott. Elkezdett futni, de nem bírta a térde. Akkor elment erre-arra érdeklődni, mit tegyen. Egy javaslatot fogadott meg: nem eszik más húst, csak fehéret. Súlya lement, s arányossá vált a magasságához. Ráadásul futáskor nincsen térdpanasza, amit meg akartak valamikor operálni. Szóval, még öngyógyítani is tud a szervezet. Helytelenül diétának nevezzük az ilyent, pedig ez a tudatos táplálkozás.
2010. augusztus 26. 16:41:48: megválaszolva taoofflow által,
» #216
Bocsánat, ha félreértheő voltam, de nem erősítést vagy cáfolatot várok, hanem próbát és figyelmet maga iránt az embernek. Azt szerettem volna kifejezni ezzel, hogy az egyikőnknek a hús jobban kell, a másikunknak alig, vagy egyátalán nem. Kinek-kinek igénye szerint. Ennek az igénynek a próbája lenne érdekes. Mintegy felmérés, hogy mit is kíván a szervezet, mi az, ami jó neki. Talán érthetőbb vagyok így, de kérlek írjátok, ha nem.
Saját példa: szalámiféléket gyerekkoromban nem igen ehettem anyagi okok miatt. Aztán keresőként elérhetővé vált, s elmaradtak az addigi táplálkozási szokásaim. Újak jöttek. Pár éve egyre nehezebben ettem meg a szalámiféléket és megszüntettem a fogyaztását egy időre, könyebbé vált a szervezetem.
Ez pár hétig tartott. Azt vettem észre, hogy kell és igénylem a szalámit, de ritkán, viszont akkor jól esik. Főleg a nagyobb fizikai munkákkor, pl.: favágás. Most már tudatosabban étkezek, s könnyebb a szervezetemnek minden emésztési folyamat.
Más példa: sok ember cigarettázik, és eddig egyel találkoztam, aki azt mondta: "Nem hiszed el, de szeretem a cigarettázást!" Nem próbál leszokni, mert tudja, igényli a szervezete. Nincs is ezzel baj, szerintem. Tudja, hogy kell neki és kész. Azt is elmesélte, hogy amikor nagyobb a terhelése, akkor többet cigizik.
Ha elmennénk fátvágni, akkor Ő cigizne, én meg megennék egy harmad rőf kolbászt. Durva példa, de talán jobban tudom szemléltetni, mit szeretnék mondani Nektek!?
Tehát nem nyugalom, vagy ilyesmi, csak egy más érzet, amit eddig nem tudott, vagy nem akart tudni az ember. Mintha a test kötöttségektől szabadulna meg. Persze, néha túlzásba esek Magam is. Gyarló tud lenni az ember.
A "kísérlettel" az a baj, hogy nem "vak": tudom, hogy "ez az a hét, amikor nem eszem húst azért, hogy kipróbáljam, nyugodtabb vagyok-e." Tehát nem lehet objektív, és feltehetőleg azt fogom érezni, amit tudat alatt elvárok magamtól.
Saját tapasztalat: több, mint 20 éve nem eszem húst (a pontosság kedvéért: hal és tejtermékek beleférnek, füst, bogyó, por nulla, alkohol elhanyagolható, koffein-függés időnként erős) - de aki látott már dühösnek...
Így aztán sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom az állításodat
2010. augusztus 20. 13:32:22: megválaszolva gida972 által,
» #207
Ha már húsfogyasztás: egyáltalán nem mindegy milyen húsból eszünk mennyit. A sertésmájat ugye elég sokan szeretik. A máj a méregtelenítő szerv. Vagyis akkor mit is eszünk? Elég csak összevetni a vaddisznó, vagy az őz májával a házi sertését.
És ha már mérgeket eszünk, mitől is ne lennénk mérgesebbek? Eléggé kifejező a magyar nyelv, csak meg kell hallani mit is mondunk nap, mint nap.
2010. augusztus 20. 13:37:29: megválaszolva gida972 által,
» #208
Ric, annak ellenére, hogy köszönöm, nem tetszik. Ilyen esetekben már nem annak rendje szerint van kezelve a szer. Ez már túlkapás. Nagyon vékony a határ, amikor az ember "átesik a ló túloldalára". Onnan pedig egyre mélyebbre tud süllyedni.
...de, kb. ugyanez volt a helyzet a sok húsfogyasztással is, ami (Pengea is alátámasztott!) savas irányba tolja el a szervezet kémhatását.
Megfigyelhettem, hogy a sok húsfogyasztó sokkalta mérgesebb, ingerültebb, mint aki mértékkel eszi. Ezt a mértéket mindenkinek magának kellene megtalálni. Van, aki képes rá, van, aki nem. Ezt is, mint nagyon sok mást már csecsemő és gyermekkorban kellene elkezdeni a szülőnek! Mire a változás bekövetkezne, 3-4 nemzedék hullik el. Úgy pedig végképp nagyon nehéz, hogy így nyomulnak a reklámokkal, gyorskajákkal.
Teljes mértékben sem elzárkózni, sem pártolni nem szabad a fogyasztást. Arra kéne mindenkinek mindenkit ösztönözni, hogy keresse és találja meg, saját magának mi a jó!
Nem tudom -például és kísérletképp:- mennyi húst, húskészítményt esztek, de érdemes megpróbálnotok egy hétig nélkülözni a fogyasztást és közben megfigyelni önmagatokat, milyen reakciót csinál a szervezet. Nem ugyanaz a tapasztalat senkinél! Én már "végigjátszottam" ezt! Egy pillanatát sem bánom. Szerintem megér egy próbát, de mindenki Maga tudja.
2010. augusztus 20. 15:22:50: megválaszolva ric23 által,
» #209 2010. augusztus 20. 12:02:55: megválaszolva lkedves által,
» #206 2010. augusztus 20. 09:51:51: megválaszolva Pangea által,
» #205
„"Egy amerikai kutatás szerint sürgősen ki kell találni valami új megoldást a népbetegségnek számító depresszió hatékony kezelésére"“
Most akkor megoldás, vagy kezelés (=szőnyeg alá söprés)?
Az okot kéne megtalálni, mitől depressziós egyre több ember. Az alkohollal és az antidepresszánsokkal szemben már immunitást szereztek, jöjjenek a drogok. Aztán ha még utána is depressziósak lesznek, akkor jöhetnek a keményebbek, mint a heroin.
A természetes eredetű drogok hasznosak, viszont csak annak, aki pszichológiailag stabil. Aki nem az, annak nem.
Alkoholista is abból lesz, aki bánatában iszik, nem abból, aki örömében. Függetlenül attól, hogy az ismerőseinek mit mutat az illető.
Sajnos, hangsúlyozom, sajnos, az emberek nem figyelnek eléggé önmagukra! Valóban van, akinek szüksége van ilyen szerekre. Van, akinek a cigarettára, van akinek a kávéra, vagy egyébre.
Ismét sajnos, azt hiszi a többség, hogy káros, holott kis mértékben gyógyszer tud lenni. Gyógyszer, nem orvosság. Orvosság már méreg! Csak erre sem figyelünk oda!
Nem elhanyagolható, hogy ezen szerek használata testi bajokat is megelőzne.
Tudom, sokan nem értetek egyet ezzel, de így van, akár tetszik a kialakított normáinknak, akár nem.
Kérlek, fontoljátok meg! Aztán akár vitázhatunk is róla.
2010. augusztus 20. 03:56:04: megválaszolva ric23 által,
» #203
Visszahoznák a pszichedelikus drogokat a gyógyászatba
* Index
2010. augusztus 19., csütörtök 14:53
Svájci orvosok a Nature Neuroscience szakfolyóiratban közölt tanulmányukban azt javasolják, hogy újra be kellene vezetni a pszichoaktív drogok használatát a gyógyításba.
Azt írják [1], az LSD [2], a ketamin [3], illetve a varázsgomba hatóanyaga, a pszilocibin [4] hatékonyan, és megfelelő körültekintés mellett mellékhatások nélkül alkalmazható lenne depresszió, krónikus fájdalom, súlyos szorongás vagy OCD [5] kezelésére.
Ezeket az anyagokat sokáig használták pszichiátriai kezelésekben, de az utóbbi néhány évtizedben szinte minden pszichoaktív drog ilyen alkalmazását beszüntették, vagy erősen korlátozták (ketamint például a mai napig használnak altató és fájdalomcsillapító szerként). A svájci orvosok szerint megfelelő ellenőrzés mellett, alacsony dózisokban ezek a szerek a hozzájuk kapcsolódó előítéletek ellenére hasznosak és hatékonyak lehetnek az orvoslásban.
A drogoknak az agy receptoraira és neurotranszmittereire gyakorolt hatását pszichoterápiával egészítenék ki, és ez sokat segítene a betegeknek kimozdulni a súlyos depresszió vagy szorongás állapotából.
Egy amerikai kutatás szerint sürgősen ki kell találni valami új megoldást a népbetegségnek számító depresszió hatékony kezelésére, ugyanis egyre többen vannak, akiknek a szervezete nem reagál a szerotonin újrafelvételének gátlása (selective serotonin reuptake inhibitors, SSRI) elvén működő antidepresszánsokra, mint a Prozac vagy a Paxil.
hűűű...ezek tiszta zsenik...micsoda felfedezés!!!!
kár h ezt én már 16 éves korom óta tudom.
2010. augusztus 20. 00:09:01: megválaszolva Penge által,
» #202 2010. augusztus 20. 00:03:27: megválaszolva gida972 által,
» #201
Az sem mellékes, hogy a savasodás a vérben és a nyirokban is jelen van, tehát az egész szervezetben. Teljesen más egy elsavasodott ember bőre, arca. Rengeteg betegség elkerülhető lenne bázikus ételek fogyasztásával, nem is kell feltétlenül gyógyszeripari termék hozzá. Érdemes utánanézni, hányféle kaja van, ami lúgosít. De, ha csak pár pohár csalánteát innánk naponta, már jobb lenne.
Bár a környezetvédelemnél kezdtük, mégis úgy látom jónak, ide írom a következőket:
- fogtechnikus barátom mesélte éppen ma: 1500-as évekbeli koponyát vizsgáltak és a szájüreg kémhatása lúgos volt.
Miért érdekes? A száj, a nyelőcső, a vékonybél lúgos kémhatású, a gyomor savas. Jelenleg, rengeteg húst és művi terméket fogyasztunk, tehát, a savasodás irányába mutat a testünk. Ennek következtében olyan betegségek szaporodnak el, amit lassacskán népbetegségek fogalma alá gyűrűnk. A jelenlegi étrendünk következtében kevés rostot viszünk be a szervezetbe, amely hatására nincs meg a megfelelő bélmozgás sem, így az ott pangó báltartalom helyet tud csinálni akár rákos elváltozásoknak is.
Még mellékhatás a cukorszint emelkedés, az elhízás, a magas koleszterinszint, amelyek nagy részét a rostdús étrenddel lehet megelőzni, vagy gyógyítani.
- a másik, amiért írom, mert emlékezzetek, megosztottam Veletek, hogy gyümölcsfákat ültettünk ősszel. Ez többek között azért volt, mert a fent említett dolgokat Magam is ki szeretném védeni. A kerti hulladék és a nyúlürülék keveréséből van a trágyánk, amit a földre viszünk ki. Apró, ám jelentős dolgok ezek.
-hamár megemlítettem a nyuszikat: amikor buta fejjel táppal etettem, más volt a szag, más volt a nyuszik viselkedése. Már nem adok pár éve tápot, s a jószág nyugodtabb, ellenállóbb és a fejlődésük sem marad el tápon nevelt társaiktól.
- a székletürítés is könnyebb rostban gazdag étel fogyasztásakor. Nem kell szem elől téveszteni ezt sem!
2010. augusztus 19. 11:57:45: megválaszolva Pangea által,
» #199
Kedves gida972, köszönöm a részletezést, de elsőre is fogtam amit mondasz, nem a megértés hiánya miatt nem értek egyet vele. Sőt, tizenpár évvel ezelőtt én is így gondoltam és ennek mentén tevékenykedtem. Most viszont csak megismételni tudnám korábbi szavaimat, ami feleslegesnek tűnik. Sajnos olyan piszok messze vagyok a kitűzött céljaimtól, hogy zavar a fókusz elvesztése.
Titi19 - csak arra kérlek, ne vesztegesd sem a saját, sem az én időmet: ez itt nem "hirdetés", önfényezés, kötekedés, bármi. Elhangzott egy kérdés, erre bennem él egy válasz, amely mentén helyesnek látom dolgozni. Ezért szóltam hozzá újra (elég hosszú szünet után) majd visszakérdésre részletesebben kifejtettem. Ha véleményemmel annak megismerése után építő jellegű vitába szállsz, örömmel fogadom, és időm függvényében válaszolok - de nézd el nekem: egyáltalán nem "rád készülök"...
Egy bajom van! Legalábbis most csak ennyit vallok be!
Nem vagyok "kötekedős" kedvemben. (gondolom nem is bánjátok) Így nem is írok semmit a témához! A párbeszédjeiteket most kár lenne elrontanom. Még mindig szüneteltetek. Gyűjtők egy kis anyagot Nektek! Meg most "csinálnom" kell egy kis történelmet a gyerekeinknek, mert nem lesz miről beszélniük!
Készüljetek, mert jövök vissza valamikor! Gondolom hogy hiányzok!
lkedves!
Megtisztelsz, hogy elfogadod és jó, hogy nem értesz egyet velem, mert akkor nagyon egysíkú lenne minden.
Nem vagyok orvos, csak középkáder (ezt a szót is utálom).
A nagy fertőzéseket is apránként lehet kiirtani, egy, átfogó antibiotikum nincs, ami mindenre jó.
Hogy Orbán Viktort idézzem: "mindenki csak egyet hozzon magával!"
Nézd, Én gyerekkorom óta azt érzem, itt az idő, mégis várnom kellett, hogy letisztuljanak a dolgok Bennem. Mára olyanokká váltak az "alapjaim", hogy lassacskán a kis környezetemben is jó irányba mennek a dolgok. Közösen vállaljuk a munkahelyemen is a felelősséget. Nem egy, hanem mindig több ember. Lassan épülni kezd az a világ, ahol megbíznak ismét egymásban az emberek, s nem egymás ellen, hanem egymás mellett tesszük a dolgunkat. Olyan erő ez, amit nem lehet siettetni, mert belerokkanunk. Párszor beletörött a késem, de megtanultam egyre jobban vigyázni rá!
Aztán, hogy maradjunk a betegségnél, vannak, akik meg sem szeretnének gyógyulni, mert úgy hiszik, ez a jó nekik. A Magam módján próbálom rávezetni Őket a helyes útra, s elmondom nekik, övék a választás, de van, aki nem érti. Hááát, az elveszik. Sajna.
Vannak, akik siettetni akarják a gyógyulást, s másik betegséget idéznek elő ezzel, ettől is óva intek mindenkit. Ez sem jó.
Én azt tartom szem előtt a tapasztalataim alapján és azt kaptam örökségül, hogy:"Lassú víz partot mos!"
Persze, vannak helyek, ahol lassabban, s vannak ahol gyorsabban folynak a vizek!
Addig, amíg "kóstolgatjuk" egymást, egymás tűrőhatárát, egymás síkját, addig lassú a víz folyása, addig olyanok vagyunk, mint a kis erecskék, amik megcsinálják az útjukat, de patakká még nem verődnek. Ha egyeztetünk, s megtaláljuk a közös "színt" (hogy ennél maradjak!), akkor patakként, megkönnyebbülve haladunk, s egyre több erecske és patak csatlakozik, ami lassan folyóvá, tengerré és óceánná válik. A víz pedig épít és rombol, teremt és pusztít, mindent egyszerre. Lesznek, s vannak erecskék, akik kiszáradnak, patakok, akik eltűnnek, de most itt a lehetőségünk, hogy megmutassuk a fórumon keresztül is, hogy mit, hogyan gondolunk és bizonyítsuk magunknak, másoknak. Ha egyre többen látják, tapasztalják, egyre többen csatlakoznak, az öngyógyító folyamat beindul.
Ha nagy lesz a gáz, -ahogy írtad-, akkor megtaláljuk egymást, mert együtt akarunk működni. Addig szerintem minél biztosabb közös alap építése a dolgunk. Mindenkinek "csak" a sajátját kell hoznia, s nem "más tollával ékeskednie!"
Hogy tévedsz-e! Nem és igen, mert nem mindegy és mindegy, hogy milyen eseményt teszünk nagyító alá. A lényeg, hogy tegyünk úgy, hogy pozitív érzés töltsön el bennünket. Ismét szerintem.
Dehát ez a lényeg! Te is a Te nézőpontodat írod, meg Én is, ...és a Többiek is. Már csak össze kell adnunk. A kérdés: Sikerül-e? De miért ne sikerülne, ha úgy akarjuk? ...és máris ott a válasz, sikerül. Bizony, sikerül, csak közösen kell, hogy akarjuk, mindent a maga idejében. Hogy mikor van? Most folyamatosan. Hogy hol van? Itt a fórumon. Hogy hogyan? Ahogy eddig is tettük, annyi különbséggel, hogy a közös pontokat találjuk meg. Nem nagy dolog, csak a világ változhat meg Bennünk, Tőlünk. Akarjuk-e? Miért ne! Hisz tök jó buli! Hisz csak a további ÉLETünkről és utódaink ÉLETéről van szó, nem kevesebbről! ...és ki az, aki Magának, vagy Utódainak életét ne akarná szebbé, jobbá, békésebbé tenni?
2010. július 18. 07:26:59: megválaszolva lkedves által,
» #195
Teljes mértékben elfogadom azt, amit írsz - mégsem értek egyet veled, és ebben a pillanatban nem látom a "közös színt", ám ez egyáltalán nem baj szerintem.
Hasonlattal élve: az elemzéseim arra vezettek (és azért mások is jutottak ilyen következtetésre), hogy a pénz olyan, mint egy halálos bakteriális fertőzés, mint a Lyme-kór. OK, látom, hogy a beteg különféle szervei működnek rosszul, és azokon segíteni kell - de mindaddig vesztes játszmát játszom, amíg antibiotikummal ki nem irtom a sokféle tünetet kiváltó, mindenhová befurakodott kórokozót. Nincs "együttélés" egy könyörtelen ellenséggel, nincs "megbeszélhető téma" az Egy Gyűrűvel.
Úgy látom, hogy iszonyú kevés időnk maradt. Nincs már olyan, hogy "lassacskán", fokozatosan, mindenkivel egyetértve, mindenkit meggyőzve... olyan csapatra van szükség, akik készen állnak fejben és eszközökben is akkor, amikor tényleg nagy lesz a gáz. Megint hasonlat: nem kell mindenkinek orvosnak lenni ahhoz, hogy egy közösség egészséges legyen. Az viszont nagy gond, ha az orvosokat (és módszereiket) "demokratikusan" választjuk ahelyett, hogy keményen képeznénk és könyörtelenül szelektálnánk őket - továbbá elengedhetetlen, hogy megfelelő eszközeik legyenek, és a közösség megalapozott(!) bizalommal viseltessen irántuk (vagyis: a visszajelzéseik alapján automatikusan működjön a képzés és a szelekció). Ez most (visszatérve a hasonlatból a közösség irányításához) nem így van; a megoldást abban látom, hogy amikorra a közösség rájön, hogy a mai eszközökkel valóban tehetetlen a fertőzésekkel szemben, akkorra legyen működőképes orvos csoport, és velük együtt élő, őket használó egészséges közösség, amely a tapasztalatok és átadható minták forrása is.
Itt meg nekem kell hangsúlyozni, mindez "szerintem" van így. Nem biztos, hogy sárkány lakik ott, ahol én sárkányt látok, lehet, hogy a te megközelítésed a helyes, és én vagyok túl paranoid (viszont ha az enyém stimmel, akkor a tiéd kevés: az ökofalu igen tiszteletre méltó vállalkozás, de nem állít meg egy éhséglázadást vagy faji tisztogatást - vajon milyen messze vagyunk ma ettől?)
Az nem elég bizonyíték, hogy a pár évvel korábbi "paranoiáimat" ma a hírekben látom - a mai félelmeim viszont egyszerűen nem kerülhetnek oda! Ezért foglalkozom most inkább a programozással. Ha ott képes vagyok bizonyítani, hogy helyesen gondolkodom, akkor lehet, hogy a sárkányokkal is képben vagyok, és joggal állítom: a pénz fogalmát (és sok minden mást is) radírozni kell, és más rendszer szükséges ahhoz, hogy esélyünk legyen - ráadásul egy kis betont is kevertem már hozzá.
Ha nem... nos, mindannyian jobban járunk, ha tévedtem.
"Nos, valószínűleg eltérő szemszögből nézzük a dolgokat "
Nem valószínű, biztos. A lényeg, hogy amit akarunk ugyanaz-e, s megtaláljuk a közös "színt", vagy nem! Szerintem meg.
Összegezve az újság és pénznélküli dolgokat, szemszögemből:
Én ebben is úgy vagyok, hogy nem kell pengével ( ) egy hirtelen vágást ejteni és más életmódot, életkörülményt kialakítani. Minden rendszernek, ami eddig is volt vannak gyenge és erős pontjai. A gyengéket javítsuk ki, az erőseket formáljuk úgy, ahogy azt helyénvalónak látjuk. Erős dolgok ne uralkodjanak Rajtunk! Gyengék ne hátráltassanak, mert az meg az erősnek a vizére hajtja az embert. Aztán eltorzul a dolog, amit szeretnénk.
Pénz: használjuk, de csak annyit, amire szükség van, ne többet, mert akkor a pénz intézményét erősítjük. Nem jó az. Lassan kell kivonni szerintem az életből úgy, hogy megteremtsünk eme eszközzel egy új világot. Egy vég legyen egy új kezdete. Ha hirtelen tesszük, sok lesz a buktató, ha átmenetben, simán megy minden. Ne legyünk türelmetlenek! Folyamatában tegyük a dolgokat. Ha kicsit megtiszteltek azzal, hogy az ökofalu témában újra átnézitek írásaimat, vagy emlékeztek rá, akkor láttok egyfajta finom átmenetet, ahogy Tőlem telik.
Újság: Hatalmas munka lenne, nem érdemes még ebbe belevágni. Aztán sokan ellene mennének, pénzt beletéve, hogy bebizonyítsák: baromságokat írunk.
Járható útnak azt tartom, hogy mindent amit csak tudunk beszéljünk meg a fórumon, alakítsuk az életünket úgy, ahogy Nekünk jó, keressük meg azokat a pontokat, amikben egyetértünk, s az jó kiindulási alap lenne. Beszéljünk őszintén, nyíltan akár félelmeinkről is, örömünkről is. Bár nem hiszitek el, lehet, de olyan erőt képvisel, amit még nem tud mindenki átérezni.
Nem tudom hányan olvashatják írásainkat, de azt tudom, hogy akiknek figyelmébe ajánlottam és beleolvastak tetszett nekik. Akik komolyan gondolták. Ha megvan egy közös hang, akkor szívesen küldöm át ismerőseinknek levélben a korszellemet, s akkor láthatják egyre többen. Érezhetik, mennyi egy véleményen lévő ember van, akik különböző úton érték el azt, amit itt kialakítottak.
Prottal kell, hogy takarózzak, mert éppen ő az, aki a Buddhizmus oldaláról közelít.
Titivel kell, hogy takarózzak, mert a Magyarság oldaláról közelít.
Pengével kell, hogy takarózzak, mert a VP oldaláról közelít.
lkedvessel kell, hogy takarózzak, mert a saját harcát vívja a Hajnalvilágban.
Zizmanccsal kell, hogy takarózzak, mert ő az Elfek felől közelít.
Sergivel kell, hogy takarózzak, aki megosztja Velünk érzelmeit és gondolatait az új munkahelyével.
X-fegyverrel, Vandererrel kell, hogy takarózzak, akik gondolatai, érzelmei nagyon közel vannak az Enyéimhez, s azt erősítík, ahogy Ti is, többiek. ...és bocsánat akiket kihagytam, mert Ők is nagy munkát végeznek, ha nem is látszik. Locutus, Pangea, akik felügyelnek bennünket.
Nem látom szükségét a személyes összejövetelnek, mindaz ellenére, hogy szívesen találkoznék Veletek személyesen. A net egy olyan újfajta lehetőség számomra, ahol személyes találkozások nélkül is lehet barátságos hangnemet megütni, barátságot kötni. Kialakíthatunk olyan közösséget, ami kitalálja, hogy együtt élünk a neten, az életben viszont megcsináljuk példamutatásként, amiket itt megbeszélünk. Akár képekkel, felvételekkel is alátámaszthatnánk. (Csak javaslat!)
A net segítségével megtanulhatjuk helyén kezelni a dolgainkat.
Példaként: rengeteg esküt tetettek le Velem, amit nem akartam. Nem éreztem át, hogy Nekem az jó, vagy jó lesz valaha is. Két eskü van, amit önszántamból tettem le:
- esküvői (amit ha hiszitek, ha nem, betartom)
- hivatásom, az meg az egészségügy.
Ennyi. A többi, mint pl.: kisdobos, úttörő, katonai, nem akartam, rámerőltették. Így az esküt is lerontották, lekicsinyítették, semmisé tették.
Amit Én akartam, azt nem, mert azt Magamnak tettem, akartam.
Remélem értetek!?
Szerintem (még mindig!!!) ugyanazt szeretnénk, csak más-más utakon közelítünk. Így van ez jól! Csak egyetértést kell létrehoznunk. Mi az amit szeretnénk? Meg kell azt fogalmazni? Szerintem nem, mert érzi mindenki. Akár elismeri, akár nem. Hangsúlyozom: szerintem.
2010. július 16. 11:03:07: megválaszolva lkedves által,
» #192
Nos, valószínűleg eltérő szemszögből nézzük a dolgokat - legalábbis szín tekintetében engem inkább a feketével, mint a rózsaszínnel szokás összekötni. Miről is beszélek?
Jelenlegi véleményem szerint úgy két éven belül meg kell teremtenünk az első olyan , 90%-ban önellátó közösséget, amelyben az önszervezés feladatában már nincs jelen a pénz fogalma. Értsd: nem fabatkára, jóságpontra, akármire cseréljük - egyszerűen nem vesszük bele. Ebben a környezetben végig kell szívni az első próbálkozás összes hibáját, élhető és jó szívvel vállalható élet-modellt kell teremteni a ma megélhetési szaporodásba kergetett(!) cigány család hetedik gyermekének éppúgy, mint a mai celebnek - ha nem is egyformát.
Öt éven belül 99% önellátásig kell jutni (oktatás, egészségügy, ipar) - ez helyben régiós méretet, illetve több országban való megjelenést jelent.
Tíz éven belül képesnek kell lenni a globális emberi civilizáció gyökeresen más (magunk által kreált elméleti rendszerek helyett a valós erőforrások és igényeken alapuló) üzemeltetésére. Félreértés ne essék: nem egy (egyébként is megvalósíthatatlan) hiperintelligens számítógép program által vezényelt jóléti diktatúrára , hanem egy globális adatkezelő rendszerrel támogatott, felelősen gondolkodó emberiségre gondolok.
Ugyanis a pénzügyi válság nem válság, hanem hitel és tőzsde-matematika, természetes következménye az alapszabályoknak, amelyek (egy korlátlanul kirabolható háttér hiányában - lásd még: "álmodban, kisfiam") eleve elkerülhetetlenné teszik a csődöt. Tehát: a vezérlési rendszerünk kulcsa felmondja a szolgálatot - ez egyébként nem jelen, hanem múlt időben megtörtént, csak a konvenciók és a trükkök még működőnek mutatják. Közben mindez maga alá gyűri az ellátórendszereinket (egy sima vérvételre 3 hét a várakozás, az idő nagy részét a számítógépes programból kinyomtatott papír adatainak számítógépbe való visszaírása jelenti?), oktatás, élelmiszerek, energia, közlekedés, szállítás, kommunikáció - nem a tudás, képesség hiányzik, hanem a jelenleg a pénz által rosszul reprezentált motiváció.
Első körben (most) a mese-világunk rogyadozik: pénzügyi válság, hitel problémák, globális politikai médiabohózat, jönnek az állami fizetésképtelenségek, az egyre érdekesebbé váló klíma jelenségeit követő első biztosítási csődök. Vagy érdemes megnézni a BP történetét a Mexikói öbölben - és a várható folytatást, személyes favoritom a Petrol China, őket csak az állíthatja meg, ha nincs kedvük hozzá.
Egy darabig ezt még elhúzza az emberi szolidaritás, de nem sokáig. Ha elkezdenek beütni a valódi gondok: olajcsúcs, talaj-válság, a klíma változása miatt új fertőzések; drasztikus változások, amik már az ivóvizet, élelmiszer-termelést érintik, stb. - na azzal már csak egy felnőttként viselkedő globális civilizáció képes felvenni a küzdelmet, olyan eszközök és minták birtokában, amik ma még nem léteznek (ma még iszonyú erős ellenszélben, az indokolatlan borúlátás vádja ellenére) meg kell teremtenünk, be kell üzemelnünk őket.
Szervezkedjünk? Csináljunk újságot? Bocs, de ezzel tényleg századikak lennénk a sorban, csomóan csinálják ugyanezt - mitől lenne éppen a korszellemes a tuti? Ezért ütött fejbe a kulacs-projekt: nem "információ" (amivel így is Dunát lehet rekeszteni), hanem egy lehetséges kézzel fogható bizonyíték arra, hogy a dolgokat képesek vagyunk jól is csinálni, ha a feladatokat és az erőforrásokat nézzük, nem a közéjük tuszkolt pénzt. Kommunikációban talán érdemes egy pillantást vetni a Magyarok Szövetségére - jó csapatnak tűnik, bár mint fent látszik, én nagyobb vadra lövök (jaja, fenyegeti a hangya az elefántot...)
Mindez viszont kevés, a világ "javíthatatlan" - a "javítsuk meg" koncepció tagadja annak elfogadását, hogy logikusan, a ma normálisnak tekintett emberi motivációk mentén, egy társadalmi evolúció révén alakult ilyenné. Arról, hogy más legyen, a kiindulópont, az emberi gondolkodás, világlátás gyökeres átalakulása nélkül beszélni sem érdemes - ennek megoldását pedig csak olyan irányokban érdemes keresni, amik teljesen irracionálisnak tűnnek (hiszen a kézenfekvőket már bejártuk, és ez lett az eredmény). A megoldás a saját félelmeim, dühöm, értetlenségem, stb MÖGÖTT van, ha van egyáltalán - a járatlan útra ugyanis természetesen nincs racionális garancia. Persze a vájtfülűeknek esetleg feldereng a "tartsd oda a másik orcádat is"...
Szóval, ennek a nárcisztikus, pukkancs bandának (vagyis: "fejlett világ", önmagamat, illetve pl minden tiszteletem ellenére ezt a fórumot is beleértve) abba kell hagyni a fortyogást és a picsogást, baromi kemény és fájdalmas munkának nézünk elébe, ami csak egyvalaminél jobb: annál a szánalmas pofáraesésnél, ami felé minden tehetségünk és lehetőségünk, hősködésünk és álmodozásunk ellenére nyílegyenesen haladunk. (a felszólítás természetesen csak önmagamnak szól, mindenki más számára csak egy vélemény a sok közül)
Na ez az, aminek józan ésszel minimális esélyt adok - ugyanakkor mi másért lenne érdemes felkelni minden reggel?
Uff, én beszéltem.
2010. július 16. 09:07:20: megválaszolva gida972 által,
» #191
Én még megvárnám, amíg idetalál ebbe a topicba, a fórum aktív tábora és döntsünk együtt, a ránk váró munka hatalmas. A témák objektivitása mellett szól, a több szem, többet lát alapelv, vagyis mindenki azt vállalja, amiben úgy érzi jó anyagokat tudna hozni. (egy téma több emberre) A hivatalos forrásokra gondoltam úgy, mint pl amit leírtam az EU bizottsági döntést, vagy jó páran még megtették ezt előttem, jóval többször (kedvenc ilyen történetem, az aranyvonat, rengeteg hivatalos irat és mégsem ismert). A megtámadhatatlanságra gondolj mint pl a cigányozó, zsidózó oldalakra, ahol szintén sok tény látható. (pl posta imi)
Nem lenne benne vallás, sem erkölcsi prédikáció, kinek mit is kellene tennie. Amikor képviselünk egyfajta értéket, nem adhatjuk lejjebb a színvonalat, még ha legszívesebben meg is tennénk. Bíznunk kell abban, hogy a fájó igazság előbb utóbb nyilvánvalóvá válik mindenki számára. Mint említettem, nem a mi véleményünk a fontos, mi csak közlünk, az olvasóra bízva a mérlegelést. Velünk lehet vitatkozni, de a tényekkel nem. A legelső dolog lenne, hogy létrehozzuk az újság alapját, a közlésrendszerét, stílusát, vagyis a legfontosabb témákat. Nem használnánk a már megszokott sémákat, minden oldalon ugyanaz a kaliber. Nagyon fontos az is, hogy minden réteg számára értelmezhető, egyszerű legyen a szóhasználat, ugyanis nem az egyetem számára készítünk szakdolgozatot, hanem forrástanulmányt, akár a legegyszerűbb embernek az országban. Objektívan, erkölcsösen, vélemény nélkül, egyszerűen tálalva a rideg valóságot. Lenne egy "terepcsoportunk" is, akik az olvasóktól beérkező hírek, érdekességek nyomába erednek.
Viszont kanyarodjunk vissza a lényeghez, a témák létrehozására. Mivel jó lenne minden témában kicsit terjedelmesebben írni, ezért szűkíteni, összeilleszteni kell majd a csoportokat, a korlátozott oldalszám miatt. Erre akár már most is jöhetnek ötletek, aztán ha készen leszünk ezzel, jöhet az a lépés, hogy ezekből ki, mit is vállalna.
Prot, egy személyes találkozó, csak az ott lévőket viszi előbbre és bár ez is lehet egyfajta siker, de a hétköznapi gondoktól elnyomott emberek száma, ettől még nem fog csökkenni, a találkozó emberek száma, pedig nem fog feltétlenül nőni. A találkozók szükségesek, de nem elsődleges fontosságúak. Ha végre elkezdjük kidolgozni a témákat, a szükség úgy is létrehozza a kapcsolatot, felesleges tehát erőltetni. Megszüntetjük az egyéni érdekeket, az önzés illúzióját... A kapcsolat pedig ezt követően fog értékessé válni.
Szerintem mindenképpen a személyes találkozók vezethetnek előbbre. Azért mert akkor szabadabban és direkt módon tudunk átadni, véleményezni, ötleterlni stb. dolgokat.
Azért ezek bonyolúltabb kérdések, mint hogy egyszerre 'x' időpontban valakik ekkor és ekkor kinyitják az esernyőjüket, lehetőleg eggyidőben, mondjuk a Hősökterén stb ...
Na, vannak itt ötletek! Nem is rossz. Ezzel már tevékenyen lehet mit kezdeni. Most el kell kezdeni megszervezni és nem egy emberre rádobni, hogy CSINÁLD! Lehet jelentkezni, segítséget nyújtani!
Ki kontrollálja az egyes témákat?
Fel kellene pörögni! Itt van több lehetőség!
vanderer!
"Kizárólag hivatalos forrásból beszerezni minden információt és jogilag megtámadhatatlanná tenni."
Itt milyen forrásra és jogra gondoltál?
Tudtommal a JELENLEGI hivatalos források és jogok elégé lagymatagok és népellenesek az Országunkba, és a Világon is. (Demokratikusnak nem nevezhetőek, csak annak állítják be. Nagy sikerrel, sajnos.) Gondolok az intézményes agymosásra.
Ezt a kérdésemet jó szándékból teszem fel, még mielőtt belekötne valaki/k.
Köszönöm írásodat!
2010. július 15. 10:02:07: megválaszolva -prot- által,
» #187
Én is örülök, hogy itt vagy a fórumon gida. Annak idején szerencsém volt vidéken megkóstolni, milyen az igazi bodzaszörp, vagy akármilyen más gyümölcsből készült szörpöt. Ettem friss húst, eredeti gyümölcsből készült lekvárt, kenyeret, ittam friss és tiszta vizet, tejet, lélegeztem friss levegőt is... Nem volt stressz, kamiondübörgés, útjavítási munkálatok, por, csak mérhetetlen nagy nyugalom volt. Jó esetben sütött a nap, a madarak csiripeltek, szólt az igazi magyar népzene, akkor és ott még jól is esett pl ebéd után kifeküdni az udvarra, főleg ha a szomszédban lakó lány is kifeküdt, na ez persze más téma... Ha kedvem támadt elmentem egy barackfához, vagy szőlőbokorhoz és addig ettem, hogy már meg sem bírtam mozdulni. A vidék olyan mintha álom lenne, sajnos most is Pesten kell élnem, szerencsére a jövőm távol lesz várostól, sajnos az országtól is, de most még itt vagyok. Aki annyira buta, hogy vidéken azt meri mondani, hogy unalmas, az a városban is egy suttyó, kreativitás az ilyen emberbe nem szorult. Prot jelenleg olyan oktatási intézmény nem létezik, amely alkalmas lenne az oktatásra. Magukat az épületeket is porig kellene rombolni, mert a gyerekek ne bezárva, hanem kinn a szabadban tanuljanak. Rossz idő esetén pedig nem kell bejárni, ez nem börtön. A gyerekek folyamatos stressz alatt vannak. Felkel korán, bemegy ahol várja a felelés, vagy dolgozat, a felelés okozta stressz, "osztályharcok", mely lényege a pénz. Suli után hazamegy, megcsinálja a leckét, utána tanulhat vacsoráig. Vacsi után alvás, reggel korán kelés és reggeli után (ha egyáltalán van rá idő), jöhet újból egy stresszes nap. Tudom sarkítottam kicsit, de ez bizony a kötelező rend, amit be kell tartaniuk. Szombaton későn kelhet, de várja a lecke és a tanulás ismét, legtöbbjük ugyebár vasárnapra hagyja a dolgokat, amikor is készülni kell a hétfőre... Szóval ne akarja senki bemesélni, hogy ez jó, avagy kis változtatás szükséges csak. Ezt úgy ahogy van, el kell törölni. Erről még hosszan lehetne beszélni persze, de a lényeg így is látszik, ez nem emberi.
A következő lépést sokan emlegetik, szerintem egy szabad újság létrehozása lenne, amiben tanulmányokat készítünk. Valamivel közvetlenebb, mint az internet és az meg amúgy sem 100% lefedettségű az országban. Egy ilyen újság szerkesztésén elgondolkozhattok, melyben minden arra alkalmas téma kapna egy szabad oldalt, reklámok nélkül. Hogy mennyire megvalósítható lenne, az jelenleg csupán pénz kérdése és persze időé. A tanulmányok nem a jövőről szólnának, hanem a jelenlegi tényekről. A tényt nem kell magyarázni, adja magát. Kizárólag hivatalos forrásból beszerezni minden információt és jogilag megtámadhatatlanná tenni. Lenne benne a kémiáról, biológiáról, történelemről, Magyarságról, mezőgazdaságról stb, minden arra érdemes témából lehetne folyamatos rovat. Az embereket az érdekli ami van és nem az ami lesz, ezt nem árt szem előtt tartani. Egy új és szabad újság elkészítése igen komoly dolog, még ötletnek is merész, de következő lépésként ennek kellene jönnie. Lehet szórólapozni is, vagy röplapozni, de a 90%-a kukában végezné, talán még el sem olvasnák. Kellene egy új és szabad csatorna is, hogy végre érdemes legyen bekapcsolni a TV-t, sajnos ez még várat magára. Az újságban igenis le kellene írni, hogyan mérgeznek minket, hogyan zajlanak a tömeges kilakoltatások és hogyan is él a jelenlegi elit, annyi a téma mint a pelyva. Annak idején is a "nagy magyarok", találtak rá lehetőséget, nyomdát aki melléjük állt, most sem más a helyzet, az emberek élete a tét, persze van aki a hasonló megjegyzéseken jót nevet. Az internet már rég kinőtte magát, szerintem gondolkozzatok el rajta. Aztán ha van elég vállalkozó szellem, akkor összehozzuk.
2010. július 15. 18:35:09: megválaszolva sergi2 által,
» #188 2010. július 15. 09:16:45: megválaszolva Titi19 által,
» #186
Azzal már megtetted a magadét, hogy ennyit foglalkoztál vele. Ha mindenki csak??? ennyit tenne, már máshogy látnák a világot.
Amit olvastam belőle eddig, az kb. ugyanaz, mint amikor Nekem mondják, hogy rózsaszín világban élek, meg lila köd, amiről beszélek. Csakhogy így is élek, nem csak beszélek róla. Úgyhogy nem hinném esélytelennek. Sok mindent próbáltam olyat tavaly óta, amit eddig nem, s "nincs lehetetlen, csak tehetetlen". (Ahogy bölcs dédapám mondta!) Igaza van, mert nem ütköztem semmiben falba, s most is van olyan dolog, amit már elkezdtem sínre helyezni. Ez tök jó, hogy tömör legyek. Ráadásul embereket vonok bele, s "több embernek több esze van!" alapon még jobban megy. Nem dicsekedni akarok, csak a lehetőséget használom(juk) ki a magunk módján.
2010. július 16. 07:01:06: megválaszolva lkedves által,
» #190
gida972, már nem vagyok igazán "benne" - leírtam mindazt, amit erről a mostani világról, és egy olyan lehetséges (igaz, "racionálisan szemlélve" elég esélytelen) jövőről gondolok, amiben hajlandó vagyok hinni.
Most programozóként kergetek egy álmot, ami épp annyira abszurd, mint a Hajnalvilág. (A régi vicc: rádió: "Egy őrült szembe megy a forgalommal az autópályán" - én: "De hisz mindenki szembe jön...") Ha lesz belőle valami, akkor talán mégsem vagyok őrült csak azért, mert szembe megyek... továbbá azt hiszem, ezt tudom tenni jelenlegi tudásommal a Hajnalvilágért.
Szóval most jól elvagyok magammal - ha ráérsz, majd átnézed, beszélgetünk, meglátjuk...
prot, a Kulacs-projekt csak egy gondolatkísérlet, semmim nincs meg ahhoz, hogy bármilyen szinten elindítsam. Említettem embereknek, volt, akinek tetszett - a többi néma csend. Ha valóban értelmes ötlet, akkor egyszer csak eljut azokhoz, akiknek motivációja és képessége is van a megvalósítására.
Ha mégsem - ez csak pár óra volt, szemben a Hajnalvilág megírásának másfél, vagy a programozós tervek tizenvalahány évével...
2010. július 15. 07:47:10: megválaszolva gida972 által,
» #184
Sajnos nem tudlak megtisztelni azzal még, hogy tanulmányozzam a Hajnalvilágot. Elolvasni nem szeretném, mert annál sokkal tartalmasabb. Mindenképpen jelezni fogok, ha a tanulmányozással megvagyok. Ígérem, felteszem a kérdést, amit nem értek, vagy javaslatot teszek, hogy segítselek, ha benne vagy. Éppen annyi időm van mostanság, hogy nem tudom e tanulmányozást megejteni. De ami késik, nem múlik. Jó munkát hozzá!
2010. július 14. 23:36:53: megválaszolva lkedves által,
» #183
Tiszteletre méltó, és persze a 'Kulacs Project', ami magáért beszél. 'Tudatos fogyasztó leszek' ill.: tudatos termékelőállító, tervező és kivizelező stb ... .
Nem akarok belemagyarázni, de a kulacs project mintájára más 'evolúciós' hasznosságok is elképzelhetőek. Na ná, hogy sok "nagyiparosnak" nem tetszik, túl intelligesns, gyakorlatias és a hasznosság elve tartja meg, addig amíg szükséges!
Azt is gondolom, hogy a Hajnalvilág az ami megtart téged (és már akiket ...), és ez nagy eredmény!
Én azt hiszem, hogy mindegy, melyik részét veszem az általad írtnak, ugyanoda fogok kilyukadni: magára az egyénre, az egyéni gondolkodásra, hozzáállásra.
No, de előbb kis csapongás üdítő ügyben: engem is felháborít, amit írtál, a különbség az, hogy a Magam kis harcát már elkezdtem vívni: SZÖRPÖT csináltunk már bodzából és szederből. Jajj-jajj hány liter üdítő marad így a polcokon? Ívileg teszek rá. A szörpökben nincs más, mint cukor (Igaz, ezért is kell pénzt adni, de inkább ezért, mint a semmilyen üdítőért) meg kis szalicil, hogy ne buggyanjon meg. A számok kedvéért, mindegyikből 20 litert csináltunk. (igaz, a bodza fele elfogyott majdnem)
Embereknél a következő problémát látom: lusta, tohonya viselkedésűek, mert sírni azt tudnak, de felállni és elmenni annak idején, amikor virágzik a bodza és leszedni a virágait, azt nem. Jaj, szegények, inkább megveszik a boltban, hisz roskad a polc a bodzaízű üdítők alatt is! Apenta bodzát vettünk íz-összehasonlításra. Elmondhatom, nagy semmi a szörphöz képest. Persze, több recept van rá, s ki kell tapasztalni mi ízlik jobban. Ja, a neten is kering jópár.
Beletenném a magamét, még: nagyanyáink csináltak szörpöket, örökségben hagyták nekünk. Hányan élünk az örökséggel?
Mindig a test-lélek-szellem hármassággal jövök, s a könyökötökön jöhet ki, de hányan figyelünk a testünkre, hogy mit szeretne, mit nem? Ne is jöjjetek számokkal!
Volt szerencsém elmenni osztálykirándulásra gyerekemmel, s ott nagyon jól tudták páran, mit tesz velük a cola. Egyszerűen felpörögnek, nem alusznak tőle. 2 gyerekre van ilyen hatása 30-ból. Egyik ivott, de mondta, ez lesz. Őszintén elmondta, s bevállalta mindenki előtt. Ivott, nem aludt, s egy csomót röhögtünk másnap rajta. Még rakott is pár lapáttal rá.
Iskolaügy: ja, egyetértek. Én azt mondtam a gyerekeimnek, hogy ez egy szükséges rossz. Ezt a szar rendszert erőltetik, ha nehezen is, álld a sarat, segítek, ahogy tudok. Megértették. Azt is tudják mára, hogy agymosoda, akár a média. Mindig arra ösztönzöm Őket, hogy csak a jó (főleg számukra hasznos) dolgokat szedjék ki, azt jobban tanulják meg. Jó példa volt, amikor a majmokról többet tanultak, mint a szarvasról. Gyerekek! Ez felháborít! A legnemesebb vadunk a szarvas!
Errefelé a harcunk: nagyon jó kapcsolatban vagyok az egyik iskola természetismeret tanárjával, s egyik vadász barátom be tudott menni az órájára, hogy elmondja a magyar vadak és a vadászat egy-két rejtélyét.
A másik a kötelező olvasmányok! Ezért nem fogtok szeretni páran! Évtizedek óta ugyanazok. Csakhogy, megtalálhatók olyan könyvek, amik jobban érdeklik a fiatalokat és rá vannak cuppanva. Más eseményekkel, más szereplőkkel, de a lényeg ugyanaz. Miért nem keresik meg és engedik, hogy együtt haladjanak a tanárok a korral? Hangsúlyozom(!) nem a tanárokkal van a gond, hanem akik előírják azt a sok adminisztrációs baromságot, mint a kompetencia rendszer. Ne próbáljatok meggyőzni a jóságáról, mert látom több iskolán keresztül, hogy mennyi időt vesz el az emberi kapcsolatokból, mint tanár-diák.
Testmozgás: na, ez megint nemtetsző lesz. Jelenleg azt látom, megvan egy séma, amit végre kell hajtani a tanároknak, ami alapján osztályoznak. Nem tartom jónak ezt sem, mert ahányan vagyunk, annyi test és annyi mozgásszükséglet. Magamból kiindulva is merem leírni: atlétika nem jött be annyira, mint a szertorna. Így közel a 4 X-hez pedig már másfajta mozgásra van szükségem, mert nem bírnám a szertornát. Ma inkább a harcművészeti mozgást gyakorlom. Van ismerősöm, aki a jógát gyakorolja. Van, aki úszik, van, ki kerékpározik, s van, aki gyúr. Mind-mind megtalálta a neki megfelelő mozgást. Érdekes, egyik sem nézi le a másikat, s nem bizonygatja, hogy milyen jó, miért nem ezt csinálod. A testmozgásba ki a hibás? Aki nem tesz a mozgásért semmit, az egyén, aki azt mondja, hogy :"jaj, hát elfáradtam, jaj, hát megvan az egész napi mozgásom a munkahelyen!"
Siralmas, s felháborító, hogy ennyire még csak meg sem próbálják emberek a kis tornát. Kis torna, mert egy kis bemelegítés képes az éjjel elfeküdt ízületeket és izmokat kimozgatni. A fáradt munkanap után pedig azért jó a mozgás, ha 5 perc is, mert más izmokat vesz igénybe. Javul a keringés és lazulnak a napközbeni izmok feszítettsége. Bevallom, magam sem tudom a reggeli és esti tornát mindig alkalmazni, de akkor, amikor érzem, hogy baj van, s ez, vagy az fáj, nem mindjárt a gyógyszerhez nyúlok és a kenőcshöz, hanem tornászok.
Zárva (mert nem akarom tovább húzni!) soraimat, fel kéne állni a kényelmesnek hitt, rendszer által nyújtott karosszékből és mindenkinek el kell kezdeni dolgozni. Akár a testére, akár a lelkére, akár a szellemére "gyúrni kell, vazze!"
Vanderer! Ha másért nem, de ezért már örülök a fórumon kialakult vitáért! Kösz a hozzászólásodat!
Penge! Mint olvashatod, lehet máshogy is harcolni, nem csak kődobálással, ehhez viszont össze kell fogni több embernek, s meg kell érteni, hogy közös célért együtt lehet küzdeni eredményesen. Annak ellenére, hogy nem igen kötekedtem Veled, nem jelenti azt, hogy egyetértek mindenben, mert aki cigányozik, zsidózik Ő, Ők így értik meg az eseményeket. S, ha ennyi nem elég, s, ha nem tudod elfogadni, hogy Őket más hatások érték, mint Téged, vagy Engem, akkor történéseket is írok, s le tudod szűrni, abban IS van igazság. Most lehet, hogy ellenszenved váltom ki, de szó sincs erről. Inkább éledet szeretném csiszolni úgy, hogy aki magyarkodik, ugyanazt szeretné, mint Te, mint más, csak Ő, Ők is a saját tapasztalataik és elképzeléseik szerint. Bár úgy tudom, a VP-nek is alapeleme a befogadás, elfogadás.
Nagyon jó írás! Személyesen is jeleztem (igaz konkrétumok nélkűl!), hogy a hatalom nem tekint másnak, mint 'fogyasztónak', esetleg 'adóalanynak', aki potenciálisan adójával építi a rendszert stb ...
Amiért minden ehetőt, és ehetetlent megetetnek az emberekkel több okból történik, de az eggyik a gátlástalan haszonszerzés!
Meg kell végre értetni az embereekkel, hogy csak a hasznosság elve érvényesűl, a rendszer összeomlana a 'kisemberek' nélkűl. Mondjuk túl sokan észrevennék mi miért és hogyan működik és tudnának ellene tenni, ha 'nem az igazi'
A hatalom ezt jobban tudja, mint bárki is gondolná (és még nem a 'hatalom embere') ...
Most minden a fogyasztói társadalom fenttartására öszpontosúl, és nehéz megértetni az emberekkel, hogy sok szenvedést okoz, pillanatnyi jóérzésekért cserébe.
Ízfokozók, és színezékek, más adalékok. Olyan tartósítók, amik csak úgyí és akkor működnek, ha plussz költséggel teszed vele amit ... stb! Értem, hogy lefagyasztod a kaját, és ez csak energiát fogyaszt, pl: a kegyeret. Röhely, hogy a gyári kenyér csak hűtve tárolható, külömben ki lehet dobni. Régen kenyeret ('élet'), szentségtörés volt kidobni!!! Minden 'csak' fogyasztható, de nem tárolható, legfeljebb + költséggel! Nem javítható, legalább is nem éri meg stb ...
Ezeket mindenki tudja, legalább is a fórumozók biztosan ...
Mit lehet tenni? Tényleg kérdezem!
Mert, ahhoz, hogy bármi is változzon, ahoz a fogyasztói társadalmat kellene átalakítani, amit nem fognak hagyni megtenni, hiszen ezt próbálják mindenképpen stabilizálni!!! Persze nem biztos, hogy lehet... Ezek világméretű problémák, nem hiszem, hogy ide tudok írni megoldásokat. Főleg úgy hogy a 'kecske + a káposzta is + maradjon'...
Tényleg kérdés, hogy mit lehet tenni? Ha valaki tudja írja ide, ha nem érdemes, vagy nem így kell akkor valahogy hozza a tudtomra!
Visszatérve: azt lehet tenni, ha a fogyasztásból indulok ki, hogy nem iszom festékes 'vizet', amíg lehet!
Persze az van, hogy mindig lesznek termékek, amik így vagy úgy árthatnak a felhasználónak, hiszen rendszerből adódóan más a cél! Mármint a hatalom célja, aki mindenre és mindenkire használati tárgyként tekint, semmi másra!!!! PL: ne éljék meg az emberek a békés öregkört egy jó nyugdíllyal ...
Csak úgy tartható fent a jelenlegi rendszer, ha megfelelő a 'tudásszínt', az az a nemtudásszínt!
Azt is írtam, hogy ha valóban azt akarjátok, hogy a gyerekeitek tudatos Magyar állampolgárokká tudjanak válni, akkor ne adjátok olyan iskolákba, ahol csak a kötelezőt kaphatják meg!
Szerintem tudjátok hogy mire gondolok, van ami színte csak pénzkérdés, de van ami alig!
Úgy tudsz a rendszertől eltérő lenni, ha ismered a működését ezközrendszerét! Olyan extra dolog is lehet (ebben a felfordulásban!), hogy számodra értékes dolgokat kapsz meg fillérekért. Keresket, kínálat.
Említetted a média fontosságát. Ez sűrűn politika! Olyanok a törvények, hogy nehéz de szükséges alternatívák...
Összefoglalva: tőled függ a jövőd, és gyerekeid jövője. Nagyon nehéz lessz helytálnod, az fog segíteni, ha gyermeked eredményeit megérheted. Na és ha unokád is feltehetően igéretes felnőtkor elé nézhet! Ebben semmi extra sincs, mindenki így gondolja, de ez csak a forma, a tartalom tőled függ! Mennyiség és minőség.
A hatalom részéről: a társadalom nagy részben statisztika. Vannak jólképzett szakembereik. Minden színten akik jólfizetettek. Lényeg: a populáció újratermeli azt az emberi erőforrást, ami ahoz kell, hogy a rendszer működőképes lehessen. Általában alacsonyszínten(kell!) képesek gondolkodni, kezesbárányok, pénzért mindenre hajlandóak, silány tucattermékeket fogyasztanak és viszonylag jól élhetnek, de csak a nyugdílyas korig (+ egy nap! )
Akinek az utolsó bekezdés nem volt sértő, de érthető, minden primitív megközelítés ellenére, vagy azért, az készítheti a receptet, hogy: Hogyan tovább???? .
2010. július 14. 10:29:06: megválaszolva lkedves által,
» #180
Eddig is ismerős volt a neve, de utánanéztem. Érdekes. Az USA-ban be van tiltva, itt meg nem? http://hu.wikipedia.org/wiki/Kinolinsárga
Számomra a legdurvább az egészben, hogy az emberek ezt, hogyan fogadhatják el? Mi az, hogy ételszínezék??? Régen nem volt színük az ételeknek? És mikor megemlítem én vagyok az "egészségbuzi"?
„"bizonyítottan nem káros, az miért "hat", minek ezt közölni?"“
Mert az. Xn a kémiai besorolása, tehát bizonyítottan ártalmas, egy kategóriában van savakkal, rovarirtószerekkel és ilyesmivel. LINK
Az írásoddal egyetértek. De ehhez is hatalmas összefogásra lenne szükség. A mártíroktól valóban félnek, de a 9 millióból elég lenne 1000 olyan, aki elkezd törni, zúzni, fegyverkezni, zsidózni és a kamerák őket mutatnák premier plánban.
Megértem, hogy nem egyforma a vérmérsékletünk és nehéz visszatartani sokaknak az indulataikat, de gondoljunk vissza az október 23-i tüntetésekre. Mi jött le belőle "mindenkinek"? Hogy macskakődobáló idióták, akik rongálnak és törnek zúznak és nem különbek a fanatikus fociszurkolóktól.
Irakban mi jött le? Hogy öngyilkos merénylők vannak. Az összes iraki öngyilkos merénylő, vagy csak néhány bigott vallásos tette meg végső elkeseredésében?
A minap kezemben fogtam egy üdítősüveget, melynek meglestem a hátsó részét is. Az összetevőkről sokat olvasgattam, de nem is ez szúrt igazán szemet, hanem ami alatta állt.
"kinolinsárga** - **Gyermekek tevékenységére és figyelmére, káros hatást gyakorolhat!"
(még nincs gyerekem és nem is ittam ilyet, most is csak kezembe akadt)
Köztudott, hogy nem egészséges dolgok ezek, de a nyilvánvaló "tény" miatt lett érdekes számomra. A hat-het feltételez, de ami nemzetközileg bizonyítottan nem káros, az miért "hat", minek ezt közölni? A "hat" képző lényege a szervezetbe bevitt mennyiségben rejlik és nem a "lehet árt" - "lehet nem árt" kategóriára utal. Sajnos ez sem tiszta sokak számára... Főleg nem 40 fokos melegben, kiszáradt torokkal, vidéki tisztavizű kúttól távol, ürességtől kongó pénztárcával. Vajon mennyi felelős szülő hajlandó elolvasni a kisbetűs részeket? Cigarettára ráírjuk amit kell, na de üdítőkre... Üdítők esetében a gyerek-felnőtt fogyasztás ~80-20% os arány. Tudom azt is, hogy ez már volt téma, de a szemem akkor is fennakadt ezen. Nem szaporítom a szót, inkább leírom a lényeget...
2008 április 16. (forrás: MTI.)
"Tizenkét EU tagország egészségügyi, fogyasztóvédelmi, illetve szülőket tömörítő szervezete kérte az EU új egészségügyi biztosától, hogy függessze fel 6 élelmiszerszínezék használatát, amelyeket a gyerekek hiperaktivitásával hoztak összefüggésbe.
Az aláírók - köztük a budapesti Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület - a következő élelmiszerszínezékek betiltását kérik: E102 tartrazine, E104 kinolinsárga, E110 narancssárga, E122 azorubin E124 neukokcin, E129 allura vörös AC.
Az ESFA (European Safety Food Agency) korábban elismerte, hogy van alapja a feltételezéseknek (ezekről bárhol bővebben lehet olvasni, hiperaktivitás, figyelem csökkenés, allergiás panaszok), de álláspontjuk szerint, nincs helye további intézkedéseknek."
2010 Március 25. (forrás: EU bizottsági jelentés)
Eu jelentés szerint ezek engedélyezett szerek, további lehetséges újraértékelésről még nem találtam cikket. Legutóbbi újraértékelés dátuma: 2009 szeptember 23-24, mely vizsgálat, a bizottsági jelentés szerint a március 25-i nyilatkozat alapján elvégeztetett, befejezettnek nyilvánított. A vizsgálat során az évekkel ezelőtti tényeket ismét megállapították, ennek ellenére még mindig forgalomba hozható (és forgalomban lévő), emberi szervezetre káros vegyszerekről van szó. Sokan mondják azt, hogy ugyan, amennyi mérget ettem, már úgy is mindegy...na de azt is elnézzük, ahogy a következő generációkat, a jelenlegi gyerekeket mérgezzék?
Gyerekeknél nem számít a "hat" képző, ami árthat kategória, annak pusztulnia kell és nem számít semmiféle bizottsági, nemzetközi döntés. Úgy gondolom, hogy a jövőben a terrorizmus fogalom, új jelentéssel fog bírni... Egy ország, egy földrész, egy bolygó ellen elkövetett, éveken túli gyógyulással járó mérgezés, több milliós számban elkövetett élet elleni támadás megalapozott ténye. Ez az alapvető élethez való jogunkban korlátoz, hiszen csökkentik az élhető időnket. Nem lenne szükség ezeknek a termékek forgalmazóinak likvidálására, vagy elítélésére, hiszen mindenki a családjáért küzd, ez a munkájuk. Ezeket a termékeket viszont el kell égetni, ami hulladék, annak a szemétégetőben a helye és nem pedig a forgalomban. Miért van szükségünk engedélyekre, amikor emberi életekről van szó? Miért kell vitázni arról ami egyértelmű? Egyetlen szó szükséges, "NEM". Az országunknak nincs szüksége mezőgazdasági, sem technológiai importra, akinek déli gyümölcs kell, vagy kínai cipő az költözzön le délre, vagy menjen keletre. (ez nem azonos a magyar narancs esetével...nem kell kommunista párhuzamot vonni) Belföldi termékekhez pedig nincs szükség vegyszerezésre, tartósításra. A vidékről pillanatok alatt a nagyvárosokban lehet a friss árú. Akinek nem tetszene az ország új gazdasági stabilitása, azt egyszerűen ki kell rúgni innen és száműzni családostul. Miért kell félni az ismeretlentől, miért jobb a biztos rossz? Miért kellett elmenni szavazni, mikor az is egyértelmű volt, hogy a helyzet nem lesz jobb? Amíg az államadósság létezik, nincs párt sem szervezet, amely ellent tudna állni a külföldi érdekeknek. Miért kell a fórumon egymást azzal molesztálni, hogy ki a jobb ember, hogy ki az okosabb? Különbözünk és ebben rejlik az emberek szépsége, érdekessége, ez is egyértelmű. Miért kellenek a fegyvergyárak, mikor egyértelmű az is, hogy a fegyver egy dologra alkalmas, EMBERT ÖLNI. Miért van szükség a pénzre, mikor a földön megtermelt javakat is cserélhetjük? Minek a csere, mikor mindenki képes előállítani bármit, amihez kedve van? (ha van lehetősége) A lehetőség a jövőre a függetlenségben van. Van földed és termelhetsz, képes vagy életben tartani magad önellátó módon. Lennének akik a technológiával foglalkoznának, őket a termelők támogatják, így az átlagtermény létrejön, osztályok megszűnnek. A feleslegbe termelt dolgokat vihetjük külföldre, ha van igény, de adhatjuk az arra rászorulóknak is. (pl akinek elvitte a víz, vagy jégeső stb a termést). Miért kell a Magyarnak külföldi nyelven beszélnie és miért kell annak múltját tanulnia, mikor a sajátunkkal sem vagyunk tisztában? Feltesszük a videót a netre, hogy Király Linda (amerikában élt)nem tudta a Himnuszt a jéghoki meccs előtt? Vajon hányan tudják fejből?... A kultúránk már csak nyomaiban létezik és már csak páran vannak, akik ezzel a teljes tudással rendelkeznek, de ők sem halhatatlanok és nem tartanak ki a végsőkig. Az iskolákban Magyar múltat, az ezzel kapcsolatos kutatást, magyar mezőgazdaságot és sok testmozgást kellene gyakorolniuk, minden ezen felüli csak plusz, ami választható lenne. (HA MARADNA RÁ IDŐ) Ez a 8 éves, utána 4, utána megint 4(+2) éves rendszer egy baromság. Elveszi a fiatalok idejét és még életrevaló tudással sem rendelkeznek. Pár év orientált tanítás elegendő bármely gyerek számára. Hogyan érhetnénk el azt a szintet amit akarunk? A legelső lépés a "NEM". A következő lépés már szervezettség kérdése. Eme szervezettség nem történhet nemzeti szerveződés által. Emlékszem a rettenthetetlen című filmre, ahol a főszereplőnk nagy daccal és hittel szállt szembe a rá váró veszéllyel, csak eggyel nem számolt, az érdekek elhelyezésére a térképén... (a folyamatos változtatás alapvető ténye) Bármit is teszünk következő lépésben, válaszra egyértelműen számíthatnánk. A második lépés a jelenlegi uralkodó, irányító elittől való teljes jogfosztás, a jövőre vonatkozóan is, minden szektorban, kivétel nélkül. (érdekek megszűntetése kifelé)
A legfontosabb dolog, pedig nem a világtól való elszigetelődés, hanem teljes nyitottság felé. A világgal folyamatosan tudatnánk mi folyik és a média erre segítségül lenne. Betiltanák az egész világon a Magyar leendő Szabadhíradót? Nem számítana, ha akár csak egy ember lementi és továbbítja külföldön, hogy bazdmeg ÍGY IS LEHET élni és nem csak nyomorban, lenne eredménye higgyétek el. Nem beszélni kell, hanem megmutatni. Erre stratégiailag szükség is lenne, hogy ne tudjanak központosított ellenállást létrehozni. 6 milliárd ember a durván egy millióval szemben... Lehet hogy ezek után a háttérből durvább lépéseket tennének (egyes országokban diktatúra, vagy esetleg több frontos biológiai támadás, esetleg nukleáris), de ha a víz egyszer utat tör magának... Lehet élni szarul és még szarabbul és bár ez biztos, reméljük nem romlik tovább. Az államadósságunknak köszönhetően függésbe kerültünk, teljesen mindegy minek hívjuk a rendszert, aminek tartozunk. Egyértelmű tény tehát, hogy ha bármiféle "óriás" válság jön, az országunknak lőttek, szó szerint kilakoltathatóak leszünk. Lehet ezen a tényen is nevetni, felhorkanni, de ha csak a folyamatosan épülő irodaházakat és lakóparkokat vesszük figyelembe, miközben rendes dolgozó embereket lakoltatnak ki, akkor láthatjuk, hogy azok nem a kilakoltatottaknak készülnek. Aki pedig nem akar ezen gondolkodni, foglalkozzon pusztán a jövőbeni tömeges kilakoltatásokkal. A helyzet javulni nem tud, hiszen ha hitelt kap az állam, azt azonnal a bankokra fordítják, az emberek semmit sem látnak ezekből. Az uniós pályázatokból befolyó összeg, pedig kevesebb mint amennyi kifolyik, tehát ez is veszteséges. Nem kell pénzügyi elemzőnek lenni ahhoz a megállapításhoz, hogy a helyzet vagy marad ilyen (ideiglenesen), avagy rosszabbodni fog és nő a kiszolgáltatottság. A titkos szót pedig majd ki kell radírozni a szótárból, az igazi magyar szemtől szembe mondja. Az erkölcsi alapok pedig nélkülözhetetlenek, nincs cigányozás, zsidózás, csak két dolog létezik, Magyarok és ember ellenes cselekedetek. Mi pedig nem harcolunk, aki ártani, vagy harcolni akar, az távozzon az országból. Mi van akkor ha még is lenne egy vállalkozó szellemű nemzet, vagy csoport aki lerohanna minket? Elmondom... 6 milliárd ember nézné végig azt (megfelelő médiai szervezéssel), hogy a fegyvertelen, szabadgondolkodású, erkölcsös embert hogyan alázzák, ölik meg. A mártíroktól mindig is féltek és félni fognak, ezzel még a leghatalmasabbak sem kockáztattak soha, ott a történelem példának. Egy két embert el lehet tüntetni, de tízmilliót nem. Azt pedig megemlíteni, hogy esetleg a HAARP képes egy földrengés létrehozására... Ebben valóban ott maradnánk, de ha harcolnánk, akkor is vége lenne, szóval ezt nyugodtan lőjük ki. (már mindegy kategória) A média a legnagyobb irányító hatalom és ha ott jelen lennénk egyfolytában, a kutya se merne megközelíteni minket. Inkább vélem azt, hogy tapsolnának örömükben...
Persze a gyomrot megfekszi a stressz, az ismeretlen felé való nyitás és a bukás lehetséges eljövetele, de egyre több embert látok eladósodni, nap mint nap kapom a telefonokat, hogy már nincs kiút és elszomorodom. Ti eközben itt veszekedtek, mint a buta és rossz gyerekek, ahelyett hogy segítenétek egymást. Akik régóta itt vannak, azok már elegendő információval rendelkeznek, nekik felelősségük lett ezzel a tudással. Tudom azt is, hogy sokan hülyének nézik az embert, mikor próbálja másoknak is elmondani, mi történik az országban, vagy a világban és milyen a lehetséges jövőkép. Egyszerűen lehülyéznek, vagy elkezdenek másról beszélni, mert ez a kérdés számukra lényegtelen. Amíg valaki nem kerül arra a szintre anyagilag, hogy megkérdőjelezze a rendszer hitelességét, addig nehéz lesz meggyőzni a változtatás szükségességéről. Sokat írtam, talán feleslegesen, de újra kérem, legyünk egy kicsit normálisabbak, megértőek egymással, mert ha nem is értünk egyet sok mindenben, de az ellenségünk közös.
2010. július 14. 08:41:43: megválaszolva gida972 által,
» #179 2010. július 14. 08:30:54: megválaszolva -prot- által,
» #178 2010. július 14. 04:58:32: megválaszolva Penge által,
» #177
Ne ezen kell változtatni. A "kollektív szájbefogást" és az "egyéni repkedést" már gyakoroltuk és hasztalan volt. A félelmeinkre apellálnak a hóhérjaink. Ezért élhetjük az általuk meghatározott ketrecben az életünket. A ketrec mérete egyedül a pénz függvénye és nem az ész. Pénzed nincs ezért ketrec se lesz! Analfabéták irányítanak.
Akik nem ismernek alap fogalmakat!
Szétkúrtak, nem kicsit, hanem nagyon egy gazdag országot!. Télen nem lesz mit enni? Fekszik a gabona!
Tökéletesen működik a HAARP-os rendszerük... Nincs tovább tolerancia!
Sajnos a személyes tapasztalatom az, hogy akik eddig kimondták a kérdéseiket és a félelmeiket azok mára már kussolnak. Mindenki fél és reszket. És másokat is csendre intenek, nehogy "baj történjen". Meg egyébként sem illik "rebellisnek" és "terroristának" lenni manapság. Nem trendi...
EZT meg csak azért, hogy legyen min gondolkodni. Ha már energiánál tartunk. Igen jó kép, sokat mond, mindig eszembe jut, amikor energiamizériáról van szó. Tetszik érteni...
Na ez a másik néphülyítés. Még hogy nem tudunk gondolkodni. Csak így tovább. Semmi sem az aminek látszik.
Köszönöm, Csenkesz, hogy nem csak én jártatom a számat és vannak mások is felvállalják és ki is mondják az észrevételeit!
Javaslom mindenki tegye ezt, mert már fel kellene ébredni és észrevenni mit művelnek mind Hazánkban, mind a Világban. Ja és nem ártana egy két dolgot megcsinálni az ébredés mellet! Mert a Nemzetünk ellen aztán tevékenykednek rendesen. Ők már régen dolgoznak!
2010. június 25. 15:44:06: megválaszolva csenkesz által,
» #174
Szép köntösbe burkolt teljes kontroll alatt figyelhetnek Mindenkit! -link-
Nem gond a 230V-os hálózaton információt áramoltatni is. Ha már egyszer hálózatba vannak kötve az órák, akkor miért ne! Na ezért is kell gyorsan leválni a "Hálózatról" és erőltetni az alternatív helyi energiatermelést!
És akkor bekaphatják az órájukat és miegymást!