"A politika a hatalom eszköze. Mindig is az volt és az is lesz, amíg csak létezik. A hatalom eszközével pedig hiába harcolsz a hatalommal szemben, a csatát megnyerheted, de a háborút nem." - Penge
"A Jobbik parlamenti munkáját folyton nézem a világhálón és nagyon nem támasztja alá az itteni félelmeket... "
Hát nem is azt mondtam, hogy annyira hülyék, hogy az élő parlamenti közvetítéseken mutogassák a "metéltet" ha metélt
De még egyszer hangsúlyozom, amit leírtam velük kapcsolatban nem tény - legfeljebb gyanú !
Azt talán az elmúlt 20 év után bocsánatos bűn, ha gyanakodom. Ami viszont tény: többeknek volt még tavaly a Jobbik vezetése felé olyan javaslata, hogy minden képviselőjelölt harmadíziglen "igazolja" felmenőit.
Ami finoman szólva nem volna rossz ötlet. Hiszen a választónak joga van tudni a választottja nevén és programján túl az etnikai hovatartozását. Magyarul: hogyan kérhetek bizalmat ha az eredeti nevem sem vagyok hajlandó elárulni, nemhogy a származásom !? Vona tisztázta is magát ez ügyben nem is egyszer.
Elmondta világosan honnan a Zázrivec név és így tovább... Kb. ugyanezt vártam volna el a többi 46-tól is.
Mert jogunk van tudni, hogy ki az valójában, akire rábízzuk a hazánk sorsát ! Méghozzá legalább a nagyszülőkig visszavezetve. Szóval felvetették mindezt és a vezetés hallani sem akart róla. Miért ???
Tény továbbá, hogy a 47ek között szép számmal vannak olyanok (is) akikről azelőtt a büdös életben nem hallott senki a radikális oldalon. Miért ??? Pősze Lajos ex-Szerencsejáték Rt-führer (ahol szerintem még a takarítónő is korrupt, de ez csak egy magánvélemény) Ő mikor lett nemzeti radikális ? Osvát László - MSZMP avagy Osvát László - Jobbik ? Azért nem mindegy, mert ha átmegy a törvény (persze nem fog) amit a Jobbik indítványoz a parlamentben a régi(?) rendszer kádereit illetően akkor Osvát sem lehet a jövőben még járási tanácselnök sem Szóval sok itt még a kérdőjel. De egyelőre a magam részéről még (ha félve is) bizalmat szavazok nekik, mert nem tudok jobbat, mert még mindig ők a jobbik választás - avagy a kevésbé rossz.
Ha a fentiektől mind eltekintünk (ami persze lehetetlen) és szigorúan az eltelt néhány hónap parlamenti munkáját vesszük ítéletünk alapjául, nos akkor én is elégedett vagyok.
u.i.: Nem a szart akarom kavarni vagy bizalmatlanságot szítani, hidd el. Épp ezért a kételyeimet természetesen fel sem vetem pl. lakossági fórumokon vagy Jobbikos körökben mindaddig amíg biztosat nem tudok mindenről. Csakhogy ismerem cion bölcseit és nem csak a jegyzőkönyveikből és pontosan ismerem az észjárásukat és a módszereiket. És a belülről bomlasztás attól tartok megindult máris mégpedig a pártelit magasságában Adja Isten, hogy ne legyen igazam !
Érdekesen gondolkozol. Avval lehet kidrukkolni és sínre tenni amire IGÉNY VAN! Itt már nem csak a mi igényeinkről van szó és ez ne zavarjon ..meg az se, hogy nem a honlapom linkjét írom be, mert akkor meg abba kötnél bele...Nem a lényegre koncentrálsz, hanem a felületes dolgokba kötsz bele... Milyen nézeteket is képviselsz ? ( Még új vagyok a fórumon és nem igazán ismerlek :-) Egyébként, a kormánnyal szoros együttműködésben szeretném és szeretnénk /de már a k-ba is lehet, hogy beleköt valaki :-) / ezeket a dolgokat véghezvinni.
Az alku tárgyát képzi a globális energetikai újítások amit Magyarország képviseletében indítunk és a világot szolgáljuk Technológiai Szingularitás és az univerzum energetikájának a kiaknázása bizonyos értelemben, valamint az Inno Kereskedelmi és K+F Üzletközpontokkal a globalizációs folyamatokat tesszük alkalmassá arra, hogy fenntartható világot építsünk ki nemzetközileg. Erre az összeröffenésre már hívtak.... és az alábbiakat javasoltam.
A weakening European magnet? – The attractiveness of the European Union in the new decade :
PANEL 3.
EU BŐVÍTÉSI JAVASLAT TOVÁBBI TAGORSZÁGOK BEVONÁSÁHOZ
JAVASLAT PANEL 3 - RA: Mivel Magyarországnak a stratégiai gazdasági kitörési pontja a technológiai szingularitás, a találmányok, kutatás-fejlesztési tézisek és egyéb probléma megoldási technikák kidolgozásának és alkalmazhatóságának létrehozása, ezért a szellemi kibontakozásnak az összetartó erejét alkalmaznám a 27 tagország azonos platformon tartása és egyben a globalizációs vezető pozíció elérésére a technológiák területén. Ennek a létrehozását megfelelő infrastruktúra és pénzügyi háttérrel az Innohightech Feltalálók Fejlesztők és Befektetők Egyesülete kezdeményezni tudná és egyben a kiindulási javaslatokat biztosítani a tagországok "szellemi" együttműködéséhez....
***
Véleményem szerint az EU övezetében lévő országok gazdasági visszaesésének oka főként az értékteremtés hiánya, amit kereskedelmi - pénzügyi ügyletekkel nem lehet kiváltani, pláne a piaci részesedések eltolódása következtében….stb. Mégis, én azt mondom, nem kellene a jelenlegi gazdasági válsághelyzetet gerjeszteni a nem tudás mögé bújva, hanem az EURO bevezetését kellene lebonyolítani minden országban megfelelő nemzeti felkészítéssel, ami adott nemzetre szóló ( politikai - gazdasági - pénzügyi - környezetvédelmi - versenyképességi stratégiai stb. ) ami eleve teljesen elkerülhetővé teszi az országok gazdasági krízisét. Előtte szükségesnek látom a globális gazdasági kérdések megvitatását az önkényesség kizárásával, mert az ilyen jellegű stratégia csak rövidtávú eredményességet von maga után, ami pedig a problémahalmazt illeti amit gerjeszt, nem tartom ésszerű gazdasági döntésnek. Hiszen az egységes euro övezet egy jobb platform az átláthatósághoz stb... Viszont a bolygónkra és a civilizációnk fennmaradására is maradna némi idő, hogy fókuszba kerüljön és a megoldatlan kérdések végre megoldást kapjanak. Talán ezen is el kellene töprengeni egy kicsit, mert az utolsó pillanatban már lehet, hogy nem lesz annyi időnk, ami a bolygóközi és globális megoldások kivitelezéséhez szükséges lenne!
***
Az EU bővítéséhez és a belső gazdasági szerkezet stabilizálásához, valamint a kezdődő globalizáció megfelelő mederbe tereléséhez globális (technológiai) szingularitás bevezetésére javaslat:
INNO KERESKEDELMI ÉS KUTATÁS FEJLESZTÉSI ÜZLETKÖZPONTOK PROJEKT RÖVID ISMERTETÉSE
Benne a "Globális Gazdasági és K+F Térrendszer Kialakítási Projekt" valamint a "Kutatók Szellemi Kreatív - Kapacitására Irányuló Fejlesztési Projekt" rövid bemutatása. AZ ÉPÜLETEK BIZTOSÍTANI FOGNAK EGY GLOBÁLIS ORSZÁGOK KÖZÖTTI GAZDASÁGI REALIZÁCIÓS HÁLÓT ÉS EGY KUTATÁS-FEJLESZTÉSI HÁLÓT, AMELY GLOBÁLIS EGYENSÚLYI ÁLLAPOTOT FOG EREDMÉNYEZNI VILÁGVISZONYLATBAN, ÉS ENNEK KÖVETKEZTÉBEN A "GLOBÁLIS" KRÍZISEK TÖBB SZEMPONTBÓL IS MEGELŐZHETŐVÉ ÉS ELKERŰLHETŐVÉ VÁLNAK. LÉTREHOZÁSÁNAK IGÉNYÉT INDOKÓLJA: HOGY A JELENLEGI VILÁGUNK MŰKÖDÉSE CSAK AKKOR TUD STABILIZÁLÓDNI ÉS NÓRMÁLIS KERETEK KÖZÖTT FEJLŐDNI, HA A /MEGLÉVŐ GLOBÁLIS PÉNZÜGYI HÁLÓ/ + /LÉTREHOZANDÓ GLOBÁLIS GAZDASÁGI HÁLÓ/ + /LÉTREHOZANDÓ GLOBÁLIS K+F HÁLÓ/ KOMMUNIKÁCIÓS ÉS REALIZÁCIÓS PONTJAI ELCSÚSZÁSOK ÉS SPEKULÁCIÓK NÉLKÜL MŰKÖDNEK, ELKERÜLVE A FEJLŐDÉSI STAGNÁLÁSOKAT. ENNEK MEGOLDÁSÁRA LÉTRE SZERETNÉNK HOZNI EGY "GLOBÁLIS GAZDASÁGI ÉS K+F TÉRRENDSZER KIALAKÍTÁSI PROJEKTET" AMELY A MOSTANI "GLOBÁLIS PÉNZÜGYI HÁLÓ" MELLÉ EGY "GLOBÁLIS K+F HÁLÓ" VALAMINT EGY "GLOBÁLIS GAZDASÁGI REALIZÁCIÓS HÁLÓ" KIALAKÍTÁSÁT JELENTI VILÁGVISZONYLATBAN. TEHÁT EZZEL A "GLOBÁLIS GAZDASÁGI ÉS K+F TÉRRENDSZER KIALAKÍTÁSI PROJEKTTEL" A JELENLEG MEGLÉVŐ GLOBÁLIS PÉNZÜGYI HÁLÓNK ÁTALAKÚL TÉRRENDSZERI FORMÁRA, ÉS ÍGY MÁR SOKKAL NAGYOBB BIZTONSÁGOT FOG EREDMÉNYEZNI A MEGLÉVŐ CIVILIZÁCIÓS VILÁGUNKNAK RÖVID ÉS HOSSZÚTÁVON EGYARÁNT!
Az első Inno Kereskedelmi és Kutatás Fejlesztési Üzletközpont Magyarországon kerülne kivitelezésre, amely a nemzetközi azaz teljes európai lefedettségi platform adatátviteli folyamatait koordinálná. Mivel saját szoftver fejlesztési és központi irányító funkciót is ellátna, ezért a 49 európai ország központi épületét képezné. Az épületen belül további szolgáltatások kiterjednének a magyarországi kutatás-fejlesztési eredmények szakszerű naprakész koordinálására és feldolgozására, valamint a gazdasági folyamatok hatékonyabb működésének elősegítése érdekében, a jelen idejű koncentrált belföldi piaci szegmensek üzleti lehetőségeinek felsorakoztatása mellett mind a belföldi mind a nemzetközi érdeklődők részére egyaránt (az üzleti blokkban ahol szintén nemzetközi üzletek bonyolítási folyamata is kivitelezhető lesz a késöbbiek folyamán). Terveink szerint a magyarországi épület bonyolítaná a vezető szoftveres-adatátviteli fejlesztéseket. Minden épületben zajlana egy kutatás-fejlesztési program, amely a "KUTATÓK SZELLEMI KREATÍV-KAPACITÁSÁRA IRÁNYULÓ FEJLESZTÉSI PROJEKTET" (azaz az F RENDSZER információs lehívási folyamatainak megtanulása és alkalmazása valamint további kutatás-fejlesztése), amely a saját országon belüli ( feltalálók, kutatók ) szellemi kreatív-kapacitásának nagyobb volumenű kibontakozását tűzte ki célul, tudományosan alátámasztott "fizikai" és "szellemi-szoftveres" feladatok végrehajtásával stb. Ez, országok közti versenyt hoz létre a találmányok piacán, mely a 21.sz. igazi tudományos kihívása lesz nemzetközileg!
Kivitelezés helye: Közvetlenül Budapest mellett az M0-ás autópályánál a tervezett épületet mélyföldszint, földszint és 2 emelet alkotja, mellette parkoló is kiépítésre kerül. / 12 ha terület áll rendelkezésünkre további beépíthetőségekkel/ Épület rövid leírása: Magját egy középpontosan elhelyezett, ~2500 m2 csarnok alkotja, (amely egy domború ívben futó ( ún. kosárív), melynek belmagassága kétemeletnyi. Padlózatán „Magyarország térképének” ábrázolásával. A csarnok falaival párhuzamosan futnak a külsőbb épületrész falazatai, melyek a tervek szerint könnyűszerkezetű elemekből lesznek kivitelezve. Vasbeton tartószerkezet és födémmegoldás jellemzi az épület egészét. A válaszfalak szárazépítéses technológiával kerülnek kialakításra. A földszinten és az első emeleten a tervek szerint irodák (meghatározott funkciókkal) és üzlethelyiségek szintén előre tervezett funkcióval kerülnek kivitelezve. Az épület természetbarát technológiákkal, energia takarékos rendszerekkel kerül kivitelezésre. A második emeleten egy hasonló alaprajzú, ám csupán ~1000 m2- es konferencia terem lesz centrikusan elhelyezve, melyet félgömb „Szent Korona” képre színezett kupola borít üveggel kivitelezve, padlózatán a globális együttműködés szimbóluma kerül felfestésre. A konferencia terem körül az üzleti blokk fut körbe . Az emelet további részében különböző méretű tárgyalók, kiszolgálóhelyiségek, szórakoztató egységek, könyvtár, wellness, éttermek, irodai szolgáltatások, szálloda kerül kiépítésre. A második emeleten kerül elhelyezésre az épület egyedüli kísérleti centruma 300m2-en ami sport és számítástechnikai funkciókat lát el. A homlokzat teljes egészében szerelt üvegfal és formázott „kő” borít , amely biztonsági, színezett üvegből áll, benne napelemes megoldásokkal és 4 db ívesen kialakított oszlopokon álló kiugró résszel. Az épület külső és belső része is modern reneszánszhoz hasonló stílusban készül „egyedi” előre egyeztetett formák szerint, mely az épület külső-belső stílusában meghatározó. A tetőszerkezet kialakítása lehetőséget ad szabadtéri kávézó, kiállítás, bemutatók bonyolítására. Az épület mellett helikopter leszálló hely is kivitelezésre kerül.
Épületben:
reprezentatív megjelenés, jó megközelítés, inspiráló hatékony munkakörnyezet, beltéri növényekkel és díszletekkel beépített terek,
kutatás-fejlesztési centrum,
innovatív, „A” kategóriás irodák két szinten igény szerinti kialakításának lehetősége már 25m2-től bérelhető, az irodák főbb jellemzői álpadlózat, álmennyezet, gipszkarton válaszfalak, teljes légkondicionálás, szerver helyiségek számára extra hűtő kapacitás, kettős elektromos energia betáplálás, műholdas adatátviteli rendszer biztosítása, mindez a standard kiépítés részeként,
1000m2 konferenciaterem nemzetközi igénybevételre és kooperációra kiépítve, modern technikával felszerelt kényelmes rendezvény és konferencia központ tréningek, nemzetközi és hazai konferenciák, ügyfélrendezvények bonyolítására,
tárgyalók különböző nagyságban,
2500 m2 rendezvény és kiállítási csarnok,
két szinten „kereskedelmi” üzlethelységek,
földszinten épület irányítási központi irodák egymás mellett: funkcionális, műszaki, biztonsági.
Szolgáltatásai:
megfizethető, de magas színvonalú szolgáltatások, üzleti találkozók, céges és protokolláris rendezvények lebonyolítása, gasztronómiai és kulturális programok folyamatos biztosítása,
modern kommunikációs infrastruktúra, műholdas adatátvitel, komplex irodai és ügyintézési szolgáltatások,
éttermek és kávézók, ahol a világ konyhaművészetei megtalálhatóak lesznek,
üzleti blokk és tárgyalók szolgáltatásai, integrált üzletkötési rendszerekkel,
minőségi szállodai szolgáltatások vehetők igénybe, melyek praktikusan a nagy nemzetközi vállalatok külföldi képviselőinek, illetve rendezvény vendégeknek stb. adhat kényelmes pihenési lehetőséget,
különböző kényelmi, szórakozási lehetőségek, fittness, könyvtár stb.,
kereskedelmi szolgáltatások,
parkolás,
több nyelvű recepció, 24 órás biztonsági szolgálat, zártláncú épület felügyeleti rendszer, takarító szolgálat, üzemeltetési szolgálat, irat és dokumentum (arhíváló rendszer) és raktár biztosítása stb.
A továbbiakban kivitelezésre kerülnek a felsorolt 48 európai és „érintő” országban szintén hasonló struktúrában Inno Kereskedelmi és Kutatás Fejlesztési Üzletközpont, csak a kupola kialakítása országonként egyedi igények szerint kerülne megfestésre, a csarnok padlózata pedig az adott ország térképét ábrázolja majd. Az épületek nagysága változhat, viszont stílusban és funkciókba azonosak a „magyarországi központi” épülettel.
•Nyugat-Európa: Franciaország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Egyesült Királyság, Írország,
•Kelet-Európa: Fehéroroszország, Ukrajna, Moldova, Oroszország, Kazahsztán, Azerbajdzsán, Grúzia,
•Észak-Európa: Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia, Észtország, Lettország, Litvánia, Izland. Valamint a további országok részére is folyamatos kivitelezéssel.... hogy a globális krízisek koordinálhatók és elkerülhetők legyenek!
Partnerünk az Inno Kereskedelmi és K+F Üzletközpontok projektben:
"Kedves Mónika,
hivatkozva mai találkozónkra a következökben foglalom össze közös ügyeinket:
- A fent nevezett projekt méreteit tekintve hatalmas, érdekes és feltehetöen meg is valósitható.
A 100 %-ban GE tulajdonú Satlynx Sárl/GmbH a projektben a müholdas adatátvitel negoldásával tud részt venni.
- Tekintettel a projekt méreteire és - a látatlanban is megbecsülhetö - nagykapacitású adatátviteli igényre primer adatátviteli csatornának csak földi vonalas adatátvitel jöhet szóba, amelyet feltehetöen üvegen, vagy esetleg létezö MPLS hálózatok alkalmazásával lehet megvalósitani IP alapon.
- Egy ilyen méretü adatátviteli hálózatot nem szabad backup nélkül használni. Másodlagos adatátviteli csatornaként szolgálhat a müholdas atadtátvitel, amivel mind hang-, kép- és adatátvitel, mind Internet hozzáférés gyorsan megvalósitható.
- - A müholdas átvitel esetén úgy tünik, hogy min. két mühold alkamazása szükséges a terület lefedéséhez. Ez becslésem szerint a kommunikációért és szoftverfejlesztésért várhatóan felelös magyar telephelyen egy kb, 3,7 m-es, és egy kb. 2.4 m-es müholdas antennát igényel.
- - A müholdas adatátvitel beltéri egységeit egy szabványos 19 collos szekrényben el lehet helyezni, becsült helyigény max egy komplett szekrény.
- A komplett primer hálózat megtervezését, megvalósitását és üzemeltetését erre specializálódott internacionálisan aktiv szolgáltatóra célszerü bizni (mint. pl. T-Systems, BT, Colt, Interroute, stb). Amennyiben a projekt konkréttá válik, szivesen megosztjuk tapasztalatainkat ezekröl a szolgáltatókról.
Köszönettel fogadok minden,a projekt fejlödéséröl szóló információt. A mai megbeszéléshez hasonló elözetes konzultációra egyeztetett idöpontban természetesen bármikor sor kerülhet.
Amennyiben az igények konkretizálódnak, és rendelkezésünkre áll müszaki specifikáció, akkor ennek megfelelöen a müholdas adatátvitelre részletes javaslatot és árajánlatot küldünk.
Háttérinformáció a Satlynx Sárl/GmbH-ról:
- A cég luxemburgi, német és svájci bejegyzésü
- Az operativ központok (Teleportok) Németországban Stuttgart mellett ( 10 m-es antennaméretekig) és a svájci Alpokban Leuk-ban (32 m-es antennaméretig) találhatóak
- A Satlynx világszerte kb 12.000 müholdas földi állomást mülödtet a technikailag rendelkezésre álló valamennyi müholdas technológiával."
***
Panel 1. Countercurrents on the borders? – Discovering Europe’s external limits in the far and near abroad
The European Union has succeeded to considerably expand its influence during the past 15 years. The three rounds of enlargement and the strengthening of the EU’s economic and political presence in its neighborhood are among the most remarkable successes of its post-Cold War history. Brussels was able to actively mold its regional environment by offering the benefits of integration. Recently, however, the strength of the Union’s enlargement promise appears to have diminished, reducing Europe’s capabilities to shape its external relations. It is uncertain to what extent “everything but the institutions”-type solutions are able to uphold the pull of the European magnet. Moreover, Russia’s “sovereign democracy” and Turkey’s ambitious regional policies have started to seriously constrain the traditional logic of the community’s activities, while the stagnant transatlantic agenda has so-far failed to offer new perspectives of a revitalized Western liberal grand coalition for the 21st century.
Is the EU’s regional leadership role fading away? Has the Union’s external image and credibility changed during the past years? Can the EU address partners in its neighborhood as equals or at least as fellow stakeholders and policy-shapers? What is the role of transatlantic partnership in shaping Europe’s environment? Can the EU win new allies in the multipolar world?
Panel 2: A rusting structure? – The effect of internal compromises and economic developments on Europe’s appeal in the new decade
Despite the recent ratification of the Lisbon Treaty, the EU does not offer the image of an efficient, cohesive and innovative political structure to many internal and external observers. It remains to be seen how the implementation of the Treaty will be carried out, how efficient the new key office holders will turn out to be, and whether the fears of policy re-nationalizations will be checked. The Lisbon Treaty, as is clear to all, addresses only institutional foundations. The development a new framework concept that would both continue and add to the Lisbon Strategy has begun, but its outcome is far from certain. Some commentators doubt whether sustainable growth, development, trade, labour market policies, competitiveness, as well as research and innovation can be brought together in a single strategy and whether this strategy will then be carried out more cohesively and with more commitment on the part of member states than its precursor.
Will Europe continue as a site of efficient multi-level governance or is policy fragmentation what lies ahead? Are the current and the future European models competitive? Does the EU offer regional or global strategies for the future? Is the EU successful in representing the interests of its members while also ensuring that a distinctive European voice is heard clearly in international forums?
2010. szeptember 1. 19:35:17: megválaszolva Titi19 által,
» #2537
Ebben igazad van. Nem a Posta a mérvadó. De most tekintsünk el tőle.
Azzal te is tisztába vagy, hogy kazárék irányítanak sok mindent közvetve és közvetlen. Sok helyen ők vannak a színfalak mögött. Gondolom ebben egyet értünk? Ezek viszont makacs tények!
"...vannak az országban olyan zsidók is, akiknek a Nemzet az első." Remélem a Magyarra gondoltál? Furcsán jönne ki, ha nem. (nem bántani szándékoztalak itt se)
A KÉPVISELŐS beszélgetésem során nem ez derült ki számomra, hogy ne lenne a jobbikban. Arányokat tekintve 60% tekinthető alapnak. Bizonyíték kell neked is? Milyen vádaskodás érne engem azért? Akkor inkább tekintsetek hülyének. Jobban elviselem.
A jujjdejó-kereszténységnek meghajolni, se volt túl szerencsés. Hiányos tudáson alapozott behódolás, nem a Magyar érdekeket szolgálja. Kíváncsi leszek mikor jön az, hogy a boszniai-piramisok nem is a magyar érdekeltségűek, hanem épp a kazár 6000 éves öntudatukkal megépített 32-38000 éves építmény. Amilyen szellemi síkon van a MAGYar többsége még be is kajolja.
Bizonyítékot keressen mindenki magának, azt hiszi el amiért megdolgozik bárki is. Segítséget tudok nyújtani cseppek formájában. De nem itt az oldalon. Ez nem bizonyítékok összegyűjtésének hadszíntere. Sőt a mai "magyar" bíróságé se! Tele fertőzött hazaárulókkal és kazár irányítással. Próbáld érvényesíteni a legelemibb jogaidat, kb 3 évvel megúszod ha gyorsan meg. Hát hol élünk Mi? Majd ha ki lesz takarítva, akkor...
Igen vannak rendesebbek is. Több főnököm is korrekt volt velem, sőt túlzottan is, mert értettek. Mai napig tartom a kapcsolatot velük. De megvan a helyük a társadalomban. Az viszont nem az ország irányítása. Semmi keresni valójuk ott.
Ha kellemetlenkedtem, attól még ne túlzottan haragudj meg Rám!
Mielőtt még mindenkit lezsidózunk álljunk már meg egy percre.
Posta Imre nem mérvadó!
Posta már lezsidózott mindenkit és a nemzeti oldalnak kevesen ártottak annyit, mint ő, az utóbbi időkben.
Lezsidózta már a TMRSZ-t, az Magyarok Szövetségét, a Jobbikot és mindenkit, ahol nem kapott komoly pozíciót.
Ezt azért tudjuk már.
Posta Imre teljesen megvan vadulva több mint egy éve.
Amit ő csinál az mát rég nem az összefogásról szól, hanem az uszításról.
Nem az a lényeg, hogy igaza van, vagy nincs (mert rengeteg dolgot jól lát), hanem az, hogy ezt így ebben a formában nem lehet és kész.
Ráadásul megélhetési összeesküvés-elmélet gyártó lett...
És még valami.
Nálam kevesen vannak, akik jobban undorodnak ettől a bitang fajtától, akiket lassan megnevezni sem lehet, de egy dolog biztos: vannak az országban olyan zsidók is, akiknek a Nemzet az első.
Ez tény.
Én is ismerek ilyet.
Sőt az egyik kedves barátom egyik ágról cigány, a másikról zsidó és el nem tudja képzelni sem ő, sem a családja, hogy nem a Nemzet érdekei az elsők.
Az ő családjában maximum arról van beszélgetés, hogy ki szavazott a figyeszre és ki a Jobbikra...
Az meg, hogy kiket pénzelnek a a Dohány utcaiak az még a legkisebb politológus hallgatók körében is nyílt titok: MSZMP, Figyi, LMP.
A Jobbik parlamenti munkáját folyton nézem a világhálón és nagyon nem támasztja alá az itteni félelmeket...
2010. szeptember 1. 21:32:56: megválaszolva Latrine által,
» #2541 2010. szeptember 1. 17:28:39: megválaszolva Titi19 által,
» #2534
Tegyük fel, hogy így van ...
Hogyan működsz együtt olyanokkal akiknek eszük ágában nincs együttműködni senkivel ?
Vagy te láttál már hatalomban levő zsidót aki hajlandó volt engedni a hatalmából ?
Nem kötözködni akarok, tényleg kíváncsi vagyok a megoldásra. Ugyanis attól tartok, nincs sok időnk hátra
Ha ez a generáció nem lép, a következőnek már nem lesz hova lépnie (legfeljebb az utolsó lépés a szakadékba). És én nem ilyen Magyarországot, nem ilyen Hazát szeretnék örökül hagyni a fiaimnak !
"Eszedbe ne jusson! Nincs alku, együttműködés! Alkalmatlanok a feladatra. Bebizonyították."
Na ennek a gondolkodásnak köszönhetően jutottunk idáig. Ha a homokba dugod a fejed körülötted azt csinálnak és szerveznek át, amit csak akarnak... ha viszont kompromisszumokra kell jutni az már más kérdés... mert ide mind két fél szükséges. Csak a globális politikán keresztül lehet érvényesülnünk ...!
Ami, ha én életben maradok ( nem tesznek el láb alól), be fog következni remélem.
2010. szeptember 1. 14:40:26: megválaszolva Titi19 által,
» #2531
A Jobbik tényleg zsidó kézben van. Ha az én véleményemet kérdezed, a tagok java része nem tudja ki az igazi finanszírozója. Ez egy új stratégia a részükről, hogy a hatalmat a kezükbe összpontosítsák... de inkább azt mondom hogy megtartsák, mert a stratégiai helyeken ott vannak minden hol. Ez van, ezt kell elfogadni. Az a kérdés, hogy hogyan lehetne velük úgy együttműködni, hogy valami maradjon a MAGYARországból.
2010. szeptember 1. 18:41:08: megválaszolva Penge által,
» #2535 2010. szeptember 1. 14:40:30: megválaszolva Latrine által,
» #2532
"Latrine!
Most lehet szidni fogsz, tedd azt ha úgy látod!"
Dehogyis foglak ! Számomra aki keresi az igazságot mind testvér ! Akkor is ha az igazság kellemetlen, sőt akkor is ha az igazság (akár a személyemet illetően is) kifejezetten fájó vagy sértő. Aki megpróbálja kényelmesség tenni az igazságot, az hamissággá teszi azt. Az igazság ugyanis éppen azért fáj általában, mert mi magunk nem vagyunk tökéletesen igazak
Ami pedig a Jobbikot illeti, azért írtam, hogy remélem téves a felmérés, mert semmit nem tudok az információ eredetéről. Ergo benne lehet az is (egészen addig amíg biztos forrást vagy cáfolhatatlan bizonyítékot nem találok), hogy téves az info. Sajnos valóban vannak utaló jelek, melyek arra engednek következtetni, hogy Postának (ebben is) igaza lehet, és ez elszomorít. De nem fogok habozni éppolyan elszántan szembe menni a Jobbikkal vagy bárkivel mint amilyen elszántan (most még) támogatom őket abban a pillanatban, ha fehéren-feketén kiderül róluk, hogy mindaz amit hirdettek/tettek csak álca és ők sem egyebek mint zsidók és/vagy zsidók strómanjai. Egyetlen élő ember sem szent vagy sérthetetlen, de még csak nem is feddhetetlen előttem. Csupán nem akarok ítélkezni - főleg mindaddig nem amíg cáfolhatatlanul be nem bizonyosodik, hogy valóban vastag vaj van a fejükön.
Hidd el mindennél jobban szeretném, hogy kiderüljön az igazság velük kapcsolatban (is).
Vannak kételyeim (Morvai ügy, a régi radikális arcok kihagyása a vezetésből stb.) de ez még kevés.
Ezért ha bármilyen konkrét információid vannak a dologgal kapcsolatban végtelenül hálás lennék ha valamilyen módon (akár itt akár privátban) eljuttatnád ezeket hozzám. Teljesen mindegy, hogy pro vagy kontra (az igazság szempontjából) csak hiteles legyen.
Előre is köszönöm !
2010. szeptember 1. 13:35:00: megválaszolva Szingular által,
» #2528
Jelenleg nem látom, hogy valamit is meg lehet oldani a pártokrácián belül. Szépen hangzik, hogy majd belülről megpiszkáljuk, ha bejutunk. Olyan játékban nem lehet nyerni aminek a szabályait folyamatosan változtatják. A 20 év alatt hoztak olyan intézkedést, ami a lakosság érdekeit szolgálja minden hátsó szándék nélkül? "Kenyeret és cirkuszt a népnek!" Itt ma már csak a cirkuszt biztosítja a politika. Köszönjük.
Latrine!
Most lehet szidni fogsz, tedd azt ha úgy látod!
'...Posta Imre állítása("4 magyar a 47-ből") Őszintén bízom benne, hogy nem igaz !'
Bízni(c) lehet benne, de attól még a tények makacs dolgok! Más forrásból erősítették meg az "adatokat" számomra.
Személyesen beszéltem egy képviselővel,... hát érdekes több órás beszélgetés volt.
(erre is vettem a fáradságot, hogy tájékozódjam, utána járjak dolgoknak. most megint lehet kételkedni, de az már saját felelősségre megy mindenkinél)
LMP-t meg mindenki tudja, SZDSZ utódja. Szándékos torzítás a választásokon, időt kellet csinálni, ha véletlen a gép nem azt dobja amit kellet, akkor legyen idő változtatni. Ezért nem hoztak le semmilyen adatot urnazárást követően. Azt hiszik nem átlátszó a csalás. Csak mindenki elsiklik felette. Ez a választási eredmény is egy nagy rakás semmi.
Ezektől vártok megoldást? Aki ebben részt vesz, vagy kiszolgálja, az alkalmatlan a feladat megoldásra.
A politika kazár játék, mint a pénz. Szerintetek van bárkinek is esélye közel kerülni az ilyen "tűzhöz"! Örüljünk neki, hogy nem! Legalább egy Magyar se vesz el, égeti meg magát ez miatt, ha felcsapnak a "lángok".
Nem kell elkeseredni,
2010. szeptember 1. 10:53:31: megválaszolva Latrine által,
» #2527
"Hidd el, nem Ő utánuk szabadon írtam ezt, hanem a tapasztalataim, az emberekkel történő beszélgetéseim során alakult ki."
Nemcsak elhiszem, de biztos is voltam benne, hogy nem tőlük "loptad" az ötletet. Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam. Pusztán abban nem voltam biztos, hogy tudtad-e, van olyan erő amely az általad elmondottakat (is) képviseli. De most erre is választ kaptam egyszersmind
Már csak abban bízom, de nagyon, hogy a fent említett erő parlamenti képviselőinek etnikai arányára nézve nem igaz Posta Imre állítása ("4 magyar a 47-ből") Őszintén bízom benne, hogy nem igaz !
Ideális esetben jó lenne a demokrácia, ha az lehedtne ami! Amit mondassz a törzsi közösségekről az egy érdekes dolog, az is jó lehetne és igazából meg lehetne csinálni ott, ahol a termelési viszonyok megengedik. Mezőgazdaság, állatttartás, házépítés stb ... Bonyolúltabb nagy volumenű elsősorban műszaki feladatoknál nem nagyon menne a dolog. Hidat, völgyzárógátat-vizierrűművet, atomreaktorokat, egyébb nagylétesítményeket nem igazán lehetne így szervezve létrehozni.
Persze lehetne úgy hogy alacsony technológia, és mégis viszonylag és részlegesen fejlett tudatu emberek. Tehát valamit valamiért. Attól lehetnénk boldogabbak, hogy nincsenek szupersztrádáink stb!
Így változtatni, csak alúlról építkezve lehet, de a mindenkori 'demokratikus(an!)-elnyomó' hatalom nem fogja jószemmel nézni ... Itt lép be az anarchikus gondolat, legelább is részbeni hatalmat adni embereknek, akik kötelesek ön és közérdekből jót cselekedni stb ... A sokat emlegetett egyéni és közerkölcs, hogy lehetőleg fedje egymást stb ... Apró lépésekel talán ellehetne indúlni ezirányokban és majd az idő eldönti. Azé a föld, aki megműveli alapon stb ! Azért lehetőleg a Magyar Földet Magyarhonban Magyar ember kezelje, remélhetőleg így lessz!!! Ezeket néhány koléga 'vágja', ezt én nem érzem annyira, úgy hogy nem ragoznám ... Győzzön a jobbik ! .
"Gondolkodtál már azon, hogy értelmes intelligens, tanúlt emberek hogyan kénytelenek fejethajtani a hatalom(pénz!) előtt?"
Nemcsak gondoltam, láttam, hogy törnek meg emberek ez miatt. Szörnyű! A tudását adja másra a pénz miatt. Példa: Egyik gimnáziumi történelemtanárom: leadta a könyvben lévő anyagot és úgy zárta az órát, hogy hivatalosan ezt kell megtanulni. Minden benne volt, ahogy hangsúlyozta, aki akarta, értette.
"Ha 'demokratikusan gondolkodtok', akkor négy év múlva megint elmentek szavazni, addig meg agyalhattok hogy kire. Ha csak nem gondoljátok majd akkor, hogy akikre most szavaztunk egyáltalán megérdemelte-e, meg az előttelévő stb ...? "
Kedves Barátom! Szeretném, ha ezt a fajta gondolkodásmódot megváltoztatnánk, sőt abbahagynánk.
Sokkal jobban tetszik, az alulról jövő kezdeményezés. Szeretném, ha megértenék az emberek, hogy ne azt várják, mi a lehetőség és abból választanak, hanem találják ki maguknak, mi a számukra megfelelő!
"Isten ments, hogy korteskedjek, de ez tulajdonképpen az egyetlen - (részben még) magyar - induló párt egyik legfőbb programja."
Hidd el, nem Ő utánuk szabadon írtam ezt, hanem a tapasztalataim, az emberekkel történő beszélgetéseim során alakult ki. Amúgy örülök az egyezésnek, s amikor kiadták a programot, szinte új erőre kaptam ezen sorok olvasásakor.
"Jól hangzik, de ma még megölné a közöny, a "közostobaság", és a tájékozatlanság. "
Nem tudok és nem is akarok ellent mondani. Az a dolgunk egy része, hogy ezt a homályt elhessegessük az emberek szeme elől.
"De még egyszer mondom: az alapötleted jó,- a mostani rendszernél legalább is dimenziókkal igazságosabbnak tűnik."
Köszönöm, de nem az Én érdemem, hanem eleinkké. Emlékezzünk, hogy hogyan is volt a törzsi szerveződés! Család-családfő-nemzettség-nemzettségfő-törzs-törzsfő! Hm? A családfő, nemzettségfőnek számolt be és ők a törzsfőnek, s viszont, ha jól emlékszem. Tehát amit leírtam nem új keletű!
Barátság!
2010. augusztus 31. 23:34:53: megválaszolva Latrine által,
» #2525
"Bárhol, bármelyik szintű vezetőt vissza lehessen hívni, s helyette másikat választani."
Isten ments, hogy korteskedjek, de ez tulajdonképpen az egyetlen - (részben még) magyar - induló párt egyik legfőbb programja.
"A képviselők legyenek visszahívhatóak"
Ami a többit illeti, kicsit emlékeztet az amerikai elektori választási rendszerre, csak még precízebb.
Jól hangzik, de ma még megölné a közöny, a "közostobaság", és a tájékozatlanság.
A ma érvényben lévő 20 éves választási rendszert sem ismeri a választásra jogosultak döntő többsége.
Aki nem hiszi, állítson meg önszorgalomból az utcán találomra 100 embert és kérdezze meg tőlük, hogy szerintük mi a lényege a kétfordulós választási rendszernek vagy, hogy szerintük mi az, hogy "töredékszavazat" ! Az eredmény, hidd el, megdöbbentő lenne és lehangoló. De tovább megyek.
Arra is érdemes volna őket megkérni, hogy mondjanak néhány mondatot az általuk preferált párt(ok) keletkezéséről, politikai-társadalmi irányultságáról, esetleg indokolják meg, hogy szerintük az út amit hirdetnek miért helyes (ill. az ellenfélé miért helytelen). Komolyabb összegben (ami nálam 1000 Ft ) mernék fogadni, hogy az eredmény valami ilyesmi lenne: a szóvivő ha viszi a szót
De ez még az optimista verzió, mert vannak ám ilyenek is a (félig) kampányfőnök
De még egyszer mondom: az alapötleted jó,- a mostani rendszernél legalább is dimenziókkal igazságosabbnak tűnik.
Persze persze! Szerinted meg lehetne csinálni? Mert ha csak elmélet marad akkor csak egy érdekesség és semmi más. Úgy értem, hogy ez a 'demokrácia' azt a demokráciát nem engedné, hiszen a mostani(?) a pénz diktatúrája azért nem úgy működik, mint egy demokrácia (mármint ahogyan elméletileg is kéne).
Lehetséges, hogy a fogyasztói társadalom nem lehet demokratikus, csak diktatórikus, hiszen az diktál akinek több a pénzben kifelyezhető befolyása! Valami látszetdemokrácia azért van, de mindenki tudja, hogy a cél az, hogy a felelősséget ne keljen válalni eggyes szám elsőszemélyben, itt jelenidőben!
Erre mondják, hogy nincs jobb! Hát persze, azoknak akik megosztanak, gyengítenek, és uralkodnak a tömegeken, mindezt úgy hogy lehetőleg ne jusson mindig eszükbe akik a tömegeket alkotják.
Sajnos nem tudok semmilyen megoldást a politikai helyzetre, lehet hogy más meg nem akar, mert az érdekei mást diktálnak!
Gondolkodtál már azon, hogy értelmes intelligens, tanúlt emberek hogyan kénytelenek fejethajtani a hatalom(pénz!) előtt? Érdekes ezek tökös gyerekek voltak amíg bejártak az egyetemre, csak később 'megjött a józan eszük' ... Hogy lehet ez??? Nem gondolom, hogy kint megbuggyantak! Inkább a jó öreg mondás: szél ellen nem lehet pi*álni, amikor szembe fúj a szél! Persze persze csőbe igen!
Ha 'demokratikusan gondolkodtok', akkor négy év múlva megint elmentek szavazni, addig meg agyalhattok hogy kire. Ha csak nem gondoljátok majd akkor, hogy akikre most szavaztunk egyáltalán megérdemelte-e, meg az előttelévő stb ...? .
Szóval, olvassátok, mi jutott eszembe pár hónapja:
Választás:
- minden utca, vagy utcaszakasz az utcából jelöljön egy képviselőt,
- az utca vagy utcaszakasz képviselők üljenek össze és válasszák ki maguk közül azt, aki a körzetük megbízottja.
- a körzeti képviselők közül válasszuk -az utcaképviselők segítségével- meg a polgármestert.
- a polgármesterek válasszanak maguk közt kistérségi vezetőt
- a kistérségi vezetők megyeit, majd regionális vezetőt, s a végén lehet a megyei vezetőkből miniszterelnököt (jó, kicsit túlmentem itt)
Lényege: érezhetik az emberek, hogy beleszólhatnak saját sorsukba, s megválaszthatják, alulról, hogy ki legyen a vezetőjük.
Bárhol, bármelyik szintű vezetőt vissza lehessen hívni, s helyette másikat választani.
Folyamatos kapcsolatot kellene fenntartani az utca képviselőnek az utcabeliekkel, s a dolgokat ecsetelni a körzeti megbízottnak, akinek kutya kötelessége lenne a polgármester felé és az utca képviselője felé elszámolni. Polgármester pedig a körzeti képviselők felé kell, hogy elszámoljon.
No, röviden ennyi. Ez nem nagy dolog, s nem kellene új választási rendszert sem kidolgozni. Egyszerű megbeszéléssel, kézfeltartással lehetne szavazni. Nem kellenének a kopogtatócédulák, a választási papírok, stb....
Szerintetek???
2010. augusztus 31. 17:29:22: megválaszolva Latrine által,
» #2522 2010. augusztus 31. 15:22:32: megválaszolva -prot- által,
» #2521
Ez már tényleg egy szürreális bohózat, méghozzá annyira, hogyha senki nem menne el, valahogy akkor is meglennének a szükséges százalékok...itt ránk már lassan szavazó gépként sincs szükség, hiszen annyira szeparálva vagyunk egymástól, hogy ki tudna meg itt bármit is...
Amíg a tömegtájékoztatást nem szerezzük vissza, addig nagyon nehéz a dolog.
A lakájmédia tömegpusztításnak következményeivel gyakorlatilag csak most szembesülünk és a valódi károkat még alig tudjuk felmérni...itt már vannak generációk, aki teljesen menthetetlenek és közösségi szinten végleg érdektelenné válnak/váltak...
Nem véletlen, hogy a rendszerváltásnak nevezett impériumváltás (valójában) befejező szakaszába a 90'-es évek elején az szdsz nevezetű kollaboráns, idegen érdekeket maradéktalanul és gátlástalanul kiszolgáló zsidópártnak az volt a legfontosabb követelése az Antal kormány felé, hogy a médiákra rátehessék a kezüket...rátehették.
Liberalizmus/hólókamuipar/fajvédelem/nacionalistázás és a többi virtuális demagógia nem létezhetne a lakájmédiák nélkül.
"Úgy veszem ki a szavaidból, hogy mély felelősséget vettél Magadra! Nehogy felemésszen, kérlek vigyázz! Átestem rajta pár hete, s majdnem maga alá gyűrt. 2 kemény hetem volt."
Ha mi nem vesszük a felelőseget magunkra a saját életünkért, akkor nem teszi senki.
A köldökbámulás nem segít. Sőt.
Az MSZ-ben, MSZ-el tevékenykedve egyre komolyabban látom mi folyik is itt valójában és milyen gőzhengerként próbálják ledózerrolni ezt a országot és az itt élő embereket (persze csak a Magyarokat) és azt gondolom, hogy igenis a saját vállunkra kell venni azokat a terheket, amiket az apáink nem vettek, vagy tudtak venni...
Csak arra gondolj, hogy most milyen szar és ha minden így megy tovább, akkor a saját gyermekeinket milyen szellemi, erkölcsi és anyagi sivatagba küldjük...mert az nem jövő, ahova most ők tartanak, hanem egy igazi pokol...és erre nem vagyok hajlandó.
Itt élek és itt van dolgom.
Ez a mi dolgunk és nekünk kell ezt megoldani és nem másnak.
A köz(össég) dolgaival foglalkozni kell és akármilyen nehéz és reménytelen, küzdeni kell.
A küzdelem meg olyan, hogy sosem adhatod fel.
Nem gyűr semmi maga alá, mert én és még sokan mások daráljuk be ezt a szart, mint traktor a rohadt almát.
Mert nem lehet másként.
Ezért kell a harcos szellem.
A Magyarokat soha, senki nem védte meg és ez a jövőben sem fog megtörténni.
Sem Fresco, sem Gandhi, sem a Dalai láma, sem senki a világon.
Ha mi nem védjük meg magunkat, akkor vége. Még a Jóisten is elfordítja az arcát.
Tudod: segíts magadon és...
Valahol el kell kezdeni.
A mi dolgunk most nem a gyümölcs betakarítása és élvezte, hanem a nélkülözés, a föld feltörése, a magoknak ültetése...a gyümölcs majd másoké lesz és reméljük még itt lesznek azok, akiknek ültetjük azokat a gyümölcsöket.
Nm vagyok hajlandó feladni.
Nem, nem, soha.
2010. augusztus 31. 12:32:16: megválaszolva Latrine által,
» #2518
A választásokat illetően osztom Posta Imre véleményét, aki felesleges bohózatnak, egy ocsmány átverésnek tartja az egész aktust, és a legoptimálisabb megoldás valóban az lenne ha senki (egy teremtett lélek sem) menne el szavazni (választani amúgy sem igazán van miből). Csakhogy amíg azt tapasztalom, hogy a szavazásra jogosultak (cirka 8millió ember) döntő többsége a szolgalelkű média által erősen megvezetve a létező legrosszabb helyre igyekszik tenni az ixet, addig nem tehetek mást mint, hogy elmegyek és megpróbálok a lehető legkisebb rosszra ixelni. Lehet, hogy semmit nem érek el vele, de a lelkiismeretemet megnyugtatom. Hogy mégis kire, az szerintem a korábbi írásaimat olvasva nem igen lehet vitás, az egyetlen (legalább részben) magyar pártra.
Ami pedig az ún. demokráciát (ami valójában soha egyetlen percig nem létezett M.o.-on) illeti, mármint a valódit és nem az áldemokráciát, ami hazánkban honos kb. így definiálnám: A zömében tájékozatlan többség véleményének túlsúlya a zömében tájékozott kisebbség felett. Kíváncsian várom a cáfolatokat.
De hangsúlyozom: még ez sem valósult meg soha hazánkban. Amit Magyarországon demokráciának neveznek, az a kevesek (egyre kevésbé burkolt) diktatúrája a többség véleményének álcázva.
Sosem voltam demokrata és sohasem leszek az, és ezt büszkén vállalom. Mert ez a 20.-21. századi áldemokrácia az emberi kultúra egyik legocsmányabb, leghamisabb (mellék)terméke.
Béke !
2010. augusztus 31. 13:54:20: megválaszolva x-fegyver által,
» #2519
Dehogy haragszom, ismét én tartottam az arcom pofonra!
Azért írtam, hogy szavaznék, mert éppen ezt látom menni mindenfelé: elővesznek egy arcot, akiről semmit nem hallottunk, aztán mondják a tutit. Ezek pont közéjük illenek. Tükörképnek is jók, mert éppen ilyen röhejes az, amit ma művelnek. Tisztelet a kevés kivételnek.
Legalább nem ígérnek semmit. Talán tüske tud lenni a nagy pártok seggébe, s amíg egymással foglalkoznak, Mi tehetjük a dolgunkat, s még kevesebb figyelmet fordítanak ránk. Hát ezért.
Amúgy ugyanezt teszik velünk: koloncot dobnak, rágódunk, aztán értünk semmit se tesznek, csak a zsebükért. Nekünk meg a marakodás jut, ha engedjük. Hát marakodjanak ők! (Persze, ez az Én véleményem.)
Amúgy tudod a hozzáállásom: nem pártokon, hanem EMBEREKEN MÚLIK MINDEN, ISTEN SEGEDELMÉVEL!
Úgy veszem ki a szavaidból, hogy mély felelősséget vettél Magadra! Nehogy felemésszen, kérlek vigyázz! Átestem rajta pár hete, s majdnem maga alá gyűrt. 2 kemény hetem volt.
Barátsággal: Gida
2010. augusztus 31. 12:14:43: megválaszolva x-fegyver által,
» #2517
Gida972!
Jó a humoruk. Még értékelem is. De ebben ki is meríthetjük a témát.
Lásd: Tavaszi savazósdi, csak altatásra volt jó. Most meg még egy altató jön: Őszi verzióban.
X-fegyver!
A tiedhez nincs hozzáfűzni valóm.
Ha a politika bármit is megoldana, akkor már rég betiltották volna.
Gida: Itt a Nemzet sorsáról van szó.
Emberek életminőségéről, a gyermekeink jövőjéről.
Legalább te érezd már át a nagyobb felelősséget és ne menj már le erre "szellemi szintre".
Ennek nem ez a megoldása, amit ez a vicceskedő hülyegyerek művel.
Ezt a színvonalt hagyjuk meg a kurvajófej egyetemista és főiskolás idiótáknak, akiknek a "lázadása" kimerül a sóderklub megmondó embereinek az éljenzésében, ignorálja a szigetet és csak a voltra és többi hasonló klón fesztiválon közlekedik négykézláb és bassza el a diákhitelét és különben is: minden politikus bassza meg és nekünk azért rossz, mert jó magyar szokás szerint mi irigyek vagyunk és lusták és a szomszéd tehene is dögöljön meg és különben is megérdemeltük Trianont, mert a klubrádioban is ezt mondták és Fajkasházy Tivadaj, a teddy is megmondta a hetihetesben hogy így van.
A mi életünk nem egy hecc és nem mások vicceinek a tárgya.
Semmi humoros nincs az itt élők sorsában, csak az ilyen kretén faszoknak idáig terjed a megoldóképletük.
Én személy szerint nem vagyok kíváncsi újabb médiagecik pancsolására és fetrengésére a közélet mocskába.
A feltűnési vágyaikat éljék ki különböző videofeltöltő oldalakon oszt dagonyázzanak abba a hígfosban.
Szóval egy dolog ezeknek a politikusbűnöző férgeknek az oltása, de nehogy más ilyen primitív gyökerek legyenek már itt a janik.
Az nem megoldás, hogy egyik sötét segget felváltja egy másik sötét segg, aki legalább marhajó vicces segg.
Ne haragudj meg a véleményemért, de ezt gondolom.
Isten-Isten.
2010. augusztus 31. 11:43:40: megválaszolva Latrine által,
» #2516 2010. augusztus 31. 11:08:35: megválaszolva gida972 által,
» #2515 2010. augusztus 31. 10:10:33: megválaszolva Titi19 által,
» #2514
Hende Csabánk mondotta volt. Az első és utolsó mondatok a mérvadóak.
Azaz:
-orvtámadás (honvédők támadása betolakodók ellen, teccikérteni azt orvtámadásnak híjják)
-afganisztáni politika változatlan (miért is változna, Apa nem engedi)
Ami a kettő között elhangzik, az eset leírása és az "osztozunk a fájdalomban", csak töltelék, mondhatni hazugság. Részvétet nyilvánít és közben telibeszarja.
Azok a katonák akik kint vannak nyilván a pénz miatt vannak ott, ui mindenki abból él, a katona is. Értem én, hogy mit mondasz, amikor azt írod, képtelen vagy gyászolni és miért. Csak tudod, itt megint nem az utolsó ember a hibás. Ha ő nem megy ki, megy más. Egészen addig amíg az ilyen patkány hende félék benyalnak tövig a nagyuraknak. Az öcsém azért szerelt le, mert honvédként nem élt meg a 70ezer forintból. Szóval katonaként máshol parancsot teljesíteni is egy munka. Igen, nem a legszebb. De a parancsadót kellene nagyon gyorsan tarkónlőni, aztán katonáinkat hazahozni és honvédi fizetést adni nekik.
"a mai nap amelyről 65 éve szorgalmasan megfeledkezik a szolgalelkű "magyar" média"
Ezt pedig nem is ragoznám tovább. Mélységesen egyetértek minden szavaddal.
A hír kapcsán képzeletben előretekertem az időt néhány évtizeddel... Elképzeltem, amint (egy francia szempontból vesztes háborút követően) létrejön egy roma állam elvéve egy már létező állam létjogosultságát és nemzeti önrendelkezését valahol a közel keleten.
Az egyszerűség kedvéért nevezzük ezt az államot: Cigányiának. Cigányia vezetői (miután rájönnek, hogy saját kútfőből nem csak, hogy megélni nem fognak tudni majd az ország lakói, de hamarosan belháborúk fogják porrá zúzni a mesterségesen létrehozott "társadalmukat") kitalálják, hogy kissé át kéne írni a történelmet, méghozzá úgy, hogy abból anyagi hasznot - biztos megélhetést teremtsenek hosszú évtizedekre. Neki is fognak (némi nemzetközi szakértői segédlettel) és megalkottják az immár alternatív franciaországi roma-holokauszt történetét az iszonyatos 2010-es évek beli 3. VH-ból.
Először is megállapodnak abban, hogy zsarolási szempontból nem elég "ütős" érv, hogy őket erőszakkal kitelepítették, ennél több kell. Gyilkosságok kellenek, mészárlás, faji üldözések stb. Hőseink, amatőr történészeink egyre lelkesebbek, vérszemet kapnak, midőn rájönnek, hogy a múlt bizony időgép nélkül is "változtatható". Kell egy fő gonosz ! - kiállt fel az egyik ex-kisebbségi. Ki legyen az ? Ki más lehetne, mint az amúgy is népszerűtlen Sárközy ! Nosza, lássunk neki. Osztanak-szoroznak, nagy vita zajlik füsti fecskéék berkeiben mennyi is legyen végül az "áldozatok" végső száma. Végül kiegyeznek hatmillióban - fenntartva a jogot utólagos kiigazításra. Neki is állnak az amúgy is szerencsétlen francia polgárok "jogos", törvényes kifosztásának, méghozzá kártérítések címén. De ez még mindig nem elég, hiszen a végtelenségig nem lehet kártérítgetni, ennek is lejár egyszer a "szavatossága". Egyszerre csak megvilágosodik az egyik fekete ! Heuréka ! Megvan a megoldás! - Kiállt fel Lakatos Vinetú miniszterelnöki főtanácsos. Verjük át a francia parlamenten a következő törvényt: "Franciaországnak ezentúl kötelessége bármely roma számára biztosítani a francia állampolgárságot annak igénylése esetén. Kötelessége továbbá az igénylőnek 100ezer euró gyorssegélyt a rendelkezésére bocsájtani beilleszkedés és az élet "újrakezdésének" céljából." Megint csak némi nemzetközi szakértői csapat által erősen megtámogatva sikerre viszik e gigászi tervet.
És bár Cigányia boldog lakóit olykor háborgatják még a "pofátlan" őslakosok, akik holmi őshazáról és igazságtalanságról hadoválnak, de ezeket szorgalmasan legéppisztolyozzák vagy magas betonfalak közé terelik őket, sőt néha még némi élelmet is vetnek nekik.
Itt a vége, fuss el véle - vagy mégsem ?
u.i.: Aki a fenti írásban bármi összefüggést merészel feltételezni, észrevenni a valósággal, az egy mocskos antiszemita és hollókoszttagadó, akinek 3 év börtönbüntetés jár, és különben is a szerző előre elhatárolódik minden ilyen szélsőnácistafasisztasovinisztatrapista egyéntől.
Jól mondod: NEM HONVÉDEK! Bárhogy erőlködök, képtelen vagyok gyászolni azokat a zsoldosokat (lett légyenek bár Hazánk fiai, leányai) akik hátra hagyva hazát, népet, esküt és kötelességet más földjére mennek púposkodni pénzért vagyis zsoldért, miközben a maradék csonka hazánkra is acsarkodnak a "szerjózsa" minden irányából. Voltam katona, tehát letettem én is az esküt a hazám védelmére, ahogy az elhunyt is. De senki nem mondta, hogy a hazát egy több ezer km-re lévő kaukázusi országban kell "védeni".
Csodálatos anyanyelvünk félreérthetetlenül fejezi ki, mi a különbség katona és HONvéd között. Az elhunyt csak egy katona volt. Sajnos volt szerencsém sok ilyet (is) megismerni annak idején amikor még Boszniába (később Koszovóba) siettek egymást letaposva felkerülni az "üdvözítő" listára, csak mert ott 3×os fizetést kaptak 6 hónapig. Nos, néha visszanyal a fagyi.
Ellenben van mit gyászolnunk ezen a napon és van mire emlékeznünk. Kettős tragédia a mai nap amelyről 65 éve szorgalmasan megfeledkezik a szolgalelkű "magyar" média. 1521. augusztus 29-én elesett Nándorfehérvár és kereken 5 évvel e vészjósló nap után 1526. augusztus 29-én elszenvedtük a "mohácsi vészt" is. A többi már ismeretes, érezzük máig ható "áldásait" e két tragikus eseménynek.
Szeretném hinni, hogy nem csak néhány ezren emlékezünk erre évről évre és szeretném hinni, hogy az 500. évfordulón 2026. augusztus 29-én végre méltón fog erről megemlékezni az egész (legalább maradék) ország.
Béke !
2010. augusztus 30. 15:57:24: megválaszolva csenkesz által,
» #2510
Erről egy régi bakadal jut eszembe:
"A harcok mezején, valahol tőled távol,
Ahol majd senki sem gyászol,
Ott halok meg én."
Már csak azért, mert a kérdésünkre, miszerint mi a jó büdös lóf*szt keresünk mi ott más háborújában, NEM HONVÉDŐKÉNT, senki sem válaszolt még. Beálltunk az agresszorok közé, senki sem gyászolja elesetteinket.
2010. augusztus 29. 17:46:34: megválaszolva Latrine által,
» #2508
Igen, ezen sokat agyalok! Több féle hazugság létezik. Kegyes és dúrva, persze addig amíg ki nem derűl. Amikor folyik a sz*r, persze egyre több hazugsággal próbálják takargatni, és még az 'igazmondók' is pácban lehetnek. De hát így működik a rendszer: keverés kavarás, zavarkeltés, stb ...
Tényleg rendszerből adósóan. Persze más rendszerekben (politikai) esetleg más problémák és megoldások merűlhetnek fel.
Ezért működnek a globalizációs törekvések stb ... Feltételezhetően feltételezzük, hogy olyat is beszámítanak, amiről még gőzünk sincsen. Aztán ez totál köd!
Persze többféle igazság is! Most csak a jóhiszemű igazságokat számítom ide! Azért az is problematikus, hogy 'ezt is el kell adni valahogy', az az hogy hihetővé kell tenni! Hitelessé nem kell tenni, második körben meg nehéz bizonyítani, mert már kinek evidens?!
Aztán megint itt lyukadunk ki és már majdnem mindeggy, hogy mi volt igaz, vagy hamis egyre meg, marad a lila köd, persze csak akkor ha jól eladható! IFO oszt'meg UFO... .
Azért is megy a hülyítés, mert ez egy fajta kontroll az emberanyag elmeállapotát illetően! Egy folyamatos adat, hogy ki kire mire érzékenyített. Az az: fogyasztási szokások ... Hát nem???
Egyébként ez a Bilderberg csoport is sokkal több ember érdeklődését felkeltené, ha nem kevernék bele állandóan a kereszténységet, a zsidókat vagy a szabadkőműveseket. De így az emberek egyik fele felháborodik a másik pedig körberöhög és megmarad annak, ami a főáramú média célja, vagyis "néhány elmebeteg ember összeesküvés-elméleteinek", ami ugyanabba a csoportba tartozik, mint az UFO magazin, vagy olyanok, akik mosógép fűtőszállal hajtanak végre veseműtétet a tévén keresztül.
A sokkoló tények ideje már a katasztrófafilmek korában és mikor brittudósok hetente jósolnak világvégét egy meteoreső vagy egy napkitörés által, meg úgyis itt van 2012, az embereket nem igazán hatja meg.
Még a valóságra is érzéketlenek, nem számít, hogy alvó vulkánok törnek ki minden előjel nélkül, vagy olyan helyeket önt el az árvíz és van földrengés, ahol azelőtt sohasem volt, leszarják.
Ha a kitörő vulkánból villámok jönnek ki, a hullócsillag akkorát villan, mint egy atombomba és ropogósra sült delfinekkel van tele az óceán partja azt is leszarják. Maximum beírnak pár kommentet alá a YouTube-ra, hogy "hű bazmeg, ez duuuuurrvaaaaa"
2010. augusztus 27. 10:46:38: megválaszolva -prot- által,
» #2504
Mivel bujkál, vagy keresi a nyilvánosságot, különben baleset érné, így valószínűleg nem ment még el a bíróságra, ilyen esetekben pedig ha nincs perdöntő bizonyíték (videófelvétel, sok tanú, stb.), akkor addig csak vád marad, mivel az ártatlanság vélelme egyedül a terrorizmus esetén nem létezik, de ha jól tudom még a (manapság szintén nagyon népszerű) pedofília esetén is ez az alapvetés.
Persze ezt nyilván úgy játszák ki, ahogy akarják, de a lényeg, hogy a "nép" biztonságban érezze magát és higgyen benne, hogy őket nem vihetik el bilincsben és nem verhetik össze a sü...izé...rendőrök koholt vádak alapján.
De jól értem, hogy egyelőre még csak a vád (nyilván koholmány) hangzott el a site üzemeltetője ellen ?
(amúgy annyira tipikus vádaskodás: erőszak, molesztálás - a régi, bevált gusztustalan húzások)
Mindettől eltekintve a hasonló lelkes netes oknyomozók tényleg komoly borsot tör(het)nek a "hatalmasságok" és azok talpnyalói (a fősodratú média) orra alá - a magam részéről nagyon szurkolok nekik !
2010. augusztus 26. 02:54:46: megválaszolva Penge által,
» #2501
"Emlékeztetlek benneteket a második világháború kegyetlen napjaira, amikor népünk néhány tagját a hitleri banditáknak kellett feláldoznunk azért, hogy elég tanúnk és jogalapunk legyen azokra a perekre és kivégzésekre, amelyek során Amerika és Oroszország vezetőit, mint háborús bűnösöket kivégeztetjük, miután a béke feltételeit mi szabjuk meg. Biztos vagyok benne, hogy nektek még kell kis előkészület ilyen feladatra, mivel az ‘áldozat’ szó mindig is népünk jelszava volt, és egy pár ezer zsidó áldozat a világ kormányzásáért valóban nem nagy ár."